25. Etrog [4785] - Száád, Izrael
2008.10.13.
A JMPointosok a nagyvilágból című sorozatunkban külföldön élő magyarokat
keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők a várost
és a helyi zsidó közösséget, ahol élnek. Minden héten egy újabb várossal -
és egy újabb külföldön élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink.
Tel Avivtól New Yorkig minden JMPoint-felhasználónak ugyanazokat a kérdéseket
tesszük fel, hogy betekintést nyerhessünk az adott város és ország hétköznapjaiba,
zsidó közösségének életébe.
Ezen a héten Etrog [4785] válaszol Száád városból.
Hogyan mutatnád be 5-10 mondatban a várost/országot, ahol laksz?
Ez egy kis vallásos kibuc, nagyjából ezer fő él itt. A fő profil a mezőgazdaság, de van műanyagfólia-gyár, számitógépes grafikai stúdió, könyvkötészet és autószerviz is. A mezőgazdasági ágazat igen sokrétű: tehenészet, baromfikeltető, mandula-, avokádó és citrusültetvény, gabonafélék, krumpli és répa. Ez utóbbihoz az ország egyik legnagyobb osztályozó-, csomagoló- és hűtőháza tartozik. A kibuctagokon kívül élnek itt albérlők is, akik csak a falusi levegő és a közösség miatt választották ezt a helyet.
Mit érdemes tudni a helyi zsidó közösségről?
Mivel ez egy vallásos kibuc, a napi imák (zsinagóga + kisebb "házi" minjenek) és az ünnepi kellékek (etrog, stb) ellátása zökkenőmentes; a központi konyha - és természetesen az itt élők saját konyhája is kóser; a mikve (általában nőknek, ünnepek előtt férfiaknak is) éppúgy helyben van, mint a vallásos oktatás (3 hónapos kortól 9-ik osztályig). Saját rabbi, többféle tanulási lehetőség esténként a felnőttek számára... lehet irigykedni. :)
Mikor, hogyan és honnan vetődtél oda ahol most élsz, és mit csinálsz ott?
5 éve élek itt a családommal, számítógépszerelő vagyok és villanyszerelőnek tanulok. Nemrég szavaztak a tagfelvételünkről, úgyhogy most már kibuctagok vagyunk, a tagfelvétel egy elég rögös, hosszú út, de egyszer annak is vége van (vö. betérés :DD).
Miben jobb vagy rosszabb a hely ahol most élsz, mint az, ahol Magyarországon laktál?
Aki a vallásos zsidó életvitelt preferálja és az eddigiek nem győzték meg a választásunk pozitívumairól... nos, azt nehéz lenne bármivel meggyőzni erről.
Mi hiányzik Magyarországról?
Ha a család hiányát nem tekintjük (ez adott), akkor SEMMI. Jó, a régi barátok, de azokkal összejárunk akkor, amikor mi vagyunk MO-on látogatóban.
Mi hiányozna, ha eljönnél onnan, ahol most laksz?
Az, hogy 5:57kor kell kilépnem a házból, hogy a 6 órás imán időben ott legyek. Hogy a gyerekek egyedül járnak a (kb. 100 méterre levő) óvodába/iskolába, és ha nem jön időben haza, akkor csak azt kell kitalálni, hogy melyik barátjánál van. De általában hamar előkerülnek. No meg hiányozna a nuszáh askenáz, ami itt alap, de Izraelben másutt inkább a szfárád dívik. :)
Milyen az életszínvonal az itthonihoz viszonyítva?
Izrael drága ország, ezt mindenki tudja. Ezen enyhít a kibuc, ami elég sok mindent átvállal a tagok kiadásaiból (ez még változhat az idők folyamán, de egyelőre komoly áldást jelent). Ennek ellenére (vagy épp emiatt?) az életszínvonal igen magas. Számitógép, mobiltelefon minden háztartásban van, az LCD tévék, a DVD lejátszók után már bekéretszkednek a háztartásokba. Autója nincs senkinek, ez kibuc. Van viszont egy csomó közös autó, azokkal lehet kiugrani moziba vagy vásárolni a plázákba, esetleg ismerősökhöz utazni sábátra.
Milyen a mindennapok hangulata az itthonihoz viszonyítva, és miről beszélgettek mostanában?
A közhangulat itt és általában Izraelben elég jó, optimista. Ez nem csak mostanra értendő, hanem hosszú évek tapasztalata. Nem ismert a MO-on oly bevett "sírás-rívás", és ha megkérdezem valakitől az utcán, hogy hogy van, többnyire nem mondja el 10 perc hosszan, hacsak nem vagyunk igazán jóban.
Van valamilyen jellegzetes zsidó étel felétek?
Itt dúl a multikulti, a sólettől a különféle jemeni finomságokig minden van.
Milyen érdekes zsidó közösségi esemény történt mostanában?
Ros Hasana. Hehe. És Jom Kipur a következő.
Menyire összetartó a zsidó közösség?
Az előbbiekből ez már kiderülhetett, a zsinagóga kb. 600 fős, nagy ünnepeken tele van. Hétköznap, sabatkor csak azért nincs tele, mert több minjen van, vagy mert azok, akik a kibucon kívül dolgoznak, no meg az iskolások a munkahelyen/iskolában imádkoznak.
Tudod esetleg, hogy hogyan szoktak ismerkedni a helyi zsidó fiatalok (és kevésbé fiatalok)?
Jente-féle sadchen által nyélbeütött házasságokról nem tudok, de ismerősök/rokonok által egymásnak bemutatott fiatalok gyakran döntenek véglegesen egymás mellett. És persze van az egyéb helyeken (pl. katonaság, munkahely, egyetem) megismertek által szövődő kapcsolatok.
Milyen az ottani hozzáállás a zsidókhoz? Vannak esetleg biztonsági problémák?
Ez a kérdés itt nem releváns. Hacsak úgy nem, hogy Gázából néha idepörkölnek egy-egy rakétát... de ebbe nem mennék bele.
Hogyan viszonyulsz a zsidóságodhoz, identitásodhoz amióta elköltöztél Magyarországról?
Tartottam korábban is, de persze az itteni ultrakönnyű helyi viszonyok közepette (vö. zsini 1.5 perc gyalog), nem csoda, ha a napi háromszori ima nem okoz különösebb megrázkódtatást.
Végállomás az az ország ahol most élsz? Tovább mész más országba, vagy visszajössz esetleg Magyarországra?
Izrael - végállomás. Hogy a kibuc az marad-e - majd elválik.
Hozzászólások (4 db)
Hozzászólások
Na igen, errol almodozom en is |
Szaad remek hely. Ismerem kozelrol. Ha teljes vagy ezzel az eletuttal, talan jobb helyet nem valasztothattal az egesz vilagon! Kivanok neked es kedves csaladodnak nagyon sok sikert es chag szameacht. |
Nagyon joo iiraas, ees hozzaallaas, kiivaanok tovabbbi boldog eeletet Neked ees csalaadodnak, a kibucodnak, ees persze egeesz Izraelnek, Chag szameach |
Chág száméách! Hát igen, csak sóhajtoztam az elébb :) van, hogy egy órával is korábban kell elindulnom, hogy odaérjek a zsinibe! |
|