Ilyen cím után, valami mély lélegzetvételűt kell írnom úgyérzem. Bár nem tudom még mi fog kikerekedni belőle, azt viszont jó, hogy azt szeretném kiírni ami bennem van. Nagyon rég készülök e cikkre, de a mindennapok kicsit elhatalmasodtak felettem.

Mi is az a lélek templom, amit ily módon neveztem el, egy Dél-borsodi kisváros Mezőcsát „rom-zsinagógája.” Nehéz ezt, így kimondani. Egyre súlyosabb helyzete és érző emberi szívet facsaró, jelenlegi állapota juttatott engem erre a pontra, hogy cselekednem kell!

A romosabb látvány, számomra egyre fájdalmasabbá vált, valamint az önkormányzat kevésbé aggódó magatartása a templommal szemben és gyökereim mélyülése, fontosabbá válása érésem során, vezetett engem e álláspontra.

Méltóságteljes szomorúságot, áraszt magából ez az épület a város szívében, el kell hogy mondjam történetét, ami elválaszthatatlan a zsinagógát felépítő nép sorsától. Az izraelita lakosság létszáma 1920-ig növekedett 556 fő, ami ekkor a lakosság 9,5%-át tette ki. A háború, a vészkorszak nagyarányú népességcsökkenést eredményezett. Az 1940-es évek végén bekövetkező kivándorlás, kitelepedés hatására a 60-70-es évek szinte teljes elnéptelenedést okoztak a mezőcsáti zsidóság körében.
Az első zsidó betelepültek már igen hamar, a XVIII-XIX. század fordulóján igyekeztek otthont teremteni Mezőcsáton, ami a hitközség megalakításával járt együtt. Több forrás tanúskodik a zsinagóga építésről. Egy 1828-as összeírás szerint – amely egy maroknyi izraelitát számlált /42 fő/ –, már ekkor saját zsinagógát tartottak fenn. Valószínű, hogy ez volt az első templom, amelynek konkrét építési idejét nem tudjuk. Ezen az összeíráson túl más írásos forrás nem említi a zsinagóga létét. Fényes Elek 1851-ben megjelent statisztikája is említést tesz a zsinagógáról, amely nem azonos az első templommal, mert az tűz áldozata lett. Az emancipáció után, amikor a mezőcsáti zsidóság lélekszámban és gazdasági potenciálban megerősödött, l880-ban egy rendkívül szép és méreteiben is impozáns zsinagógát épített. A héberben három elnevezése ismeretes a zsinagógának, noha mindhárom ugyanarra a funkcióra utal. A különféle megjelölés a méretbeli különbségekre és többféle rendeltetésre is vonatkozik. A még ma is álló zsinagóga Bét hakneszet, közös imára, istentiszteletre és a Tóra közös tanulmányozására kialakított helyet jelenti. A XVIII-XIX. századi gyakorlatban ez a nagy létszámú közösségek olyan nagy méretű imahelye, ahol a legfőbb ünnepek alkalmával az egész napos szertartás idején a közösség valamennyi tagja egy időben jelen lehet.
Mezőcsát viszonylag népesebb hitközség volt, rendelkezett mindazon hitéleti intézményekkel, ahol a zsidó ember maradéktalanul kiélhette vallásos életét. Ilyen volt a Talmud-Tóra, elemi iskola, Chevra Kadisa, Misnajot egylet, Nőegylet. A XIX. század folyamán a zsinagógán túl egyéb közösségi épületek segítették a zsidó közösség tagjait vallási, rituális, kulturális, gyakorlati téren.

 

A mezőcsáti zsinagóga téglalap alaprajzú, alapterülete l59 m2, illetve 96 m2 és 7,7 m magas. A zsidó liturgia sajátosságához híven, a közös imára egyidejűleg, de nemenként elkülönülve gyűltek egybe a hitközség tagjai. Ezért több bejárat is van az épületen. A férfiak bejárata az előtéren keresztül vezet a zsinagógai térbe. Az előtérben a megtisztulást jelképező liturgiai tárgy, a kézmosó található. A kamra használaton kívüli tárgyak tárolására szolgált. A nők külön bejáraton foglalták el a nekik kijelölt helyet, a karzatot, amely három oldalról vette körbe a belső teret. A zsinagóga elhelyezkedése szintén vallási követelményeknek kellett, hogy megfeleljen: a főfalnak „keleti fal” – mizra – Jeruzsálem felé nézőnek kellett lennie. A karzatot hat oszlop tartja, a rabbi helye a keleti fal előtt van. A hitélet és a liturgiához való erős ragaszkodást mutatja a tóraolvasó emelvény és asztal helye, a nagyméretű tóraolvasó emelvény a tér közepét foglalta el. A zsinagóga homlokzatát a földszint feletti övpárkány horizontálisan két részre, alsó és felső falfelületre osztja, a falsík függőleges tagolását a fejezetes lizénák adják, amelyek ívben záródó, aránylag keskeny ablakokat és ikerablakokat fognak közre. A romantizáló főhomlokzat középtengelyét körablakos rizalit zárja, a párkányzatot romantizáló ívsor kíséri. A középmezőt a mózesi kettős kőtáblák zárták le.

A zsinagóga korabeli hangulata gyermekszemmel; azaz Kárpáti László visszaemlékezése, több mint fél évszázad távlatából: „…a templomba környes-körül olyan lócák voltak, mint otthon a házba. Olyan karoslócák. A mennyezet igen szépen ki volt festve csillagosra. A kajdes felett volt a kőtábla, meg két oroszlán, meg a korona, -az egész szép barnára volt kifestve. A függöny is szépen, aranyosan volt kivarrva. A falakon környes-körül meg nagy táblák voltak zsidóul megírva… Egyszer az apám a kassai zsibvásárba meglátott egy igen szép csillárt. Gondolta megveszi a templomnak… - …hát, a bima csak olyan egyszerű volt. Három lépcsője volt, és olyan kerítése, mint akárcsak a ház gangjának. Az asztalon is volt szép terítő. Azon is volt csillag. Lámpa sok volt. - …A karzat alatt meg volt minden… Volt ott egy hosszú asztal, meg két hosszú lóca. Tán még egy ócska szekrény is. A pulis mindig tele volt. Hát igen, meg volt egy kályha is, hogy télen is legyen templom. Az asszonyok a karzaton voltak, hát persze függöny, firhang is volt! … A háború után? Még tudtunk imádkozni… Apánk is megvolt. Aztán mindenki elment. Kijöttek Mezőcsátról, a hitközségtől, hogy adjunk el mindent: templomot, temetőt, meg mindent! Akik még megvoltunk azt mondtuk, hogy mi semmit nem adunk el. De akkor már a csillár se volt meg…!”

Visszakanyarodva egy kis mese után eszembe jutott egy gondolat. Egy táborban egy azóta, kedves ismerősöm szájából, hangzott el az a mondat: „találj magadnak valamit, amiért meghalnál és tedd azt!” Nagyon elgondolkodtatott és azóta is e szerint, szeretnék élni. Ez a templom is - magában hordozza őseink elszántságát és fáradságuk gyümölcsét - mit sok másik, őrzi mindazon emberek emlékét, akik mertek nagyot álmodni és mindazok fáradságát és kitartását, akiknek fontos volt a múltjuk, jelenjük és jövőjük. Ránk hagytak egy szellemiség, egy eszme megtestesített formáját, amiért felelőséggel tartozunk, és nincs az a sok munka vagy elérhetetlen pénz amiért nem éri meg fáradozni. A négy emberöltőt kiszolgált zsinagóga még ma is áll és szeretném, ha még sokáig öregbíthetné, építőinek kitartását és a nép, a régi hitközség hírét. Szeretném ha régi fényében ragyogna és unokáink és a jövő nemzedék is csodálhatná és láthatná az álmot, amelyben őseik állnak. Együtt töbre vagyunk képesek ehhez kérem testvéreim segítségeteket, hisz kiét is kérhetném.
Közbe arra a végszóra találtam, hogy minden nap ma kezdődik el és ezzel szertném zárni e gondolatokkal teli cikket.