A hullám a kristályéjszaka évfordulóján
Dátum: 2011. november 11. péntek, 13:20
Rovat: JMPoint


2011. november 9-én este több mint 200 középiskolás láthatta A hullám című musicalt, melyet Cs. Szerémy Andrea adaptált és a Fébé társulat adott elő. A rendezvényt a JMPoint Alapítvány szervezte, és a Brit Nagykövetség támogatta.



November 9. a fasizmus és antiszemitizmus elleni küzdelem világnapja, a kristályéjszaka évfordulója. Ez a fiatalabb generáció számára már üres frázis, mivel naponta hallott közhellyé vált, hogy a fasizmus rossz volt, hogy faji, vallási vagy bármilyen alapon megkülönböztetni embereket csúnya dolog. Ezt az ürességet azonban a musical értelemmel töltötte fel, megmutatta a nézőknek, hogy nem csupán a múlt egy már letűnt hibájára emlékezünk ezen a napon, hanem egy valós idejű problémával nézünk szembe ezen az évfordulón.  Nem megemlékeznünk kell, hanem önvizsgálatot tartani a soha többé elvét szemünk előtt tartva.

A darab alatt a nézősereg reakcióját is figyeltem, s azt hiszem, hogy célhoz értünk. Az első percekben még hangoskodó, nevetgélő tömeg lassan elnémult és szeretettel figyelte a „Gordon Gimnázium” diákjainak kirekesztés elleni harcát.
A darabot játszó fiatalok hitelesen, felnőtteket megszégyenítő beleéléssel adták elő a Todd Strasser A hullám című könyvéből megismert kísérletet, amelyben egy tanár (Kovács Zsolt), hogy megmutassa diákjainak a fasizmus kialakulását és működését egy mozgalmat alakít, melynek alapelvei megegyeznek a nemzetiszocialista diktatúra elveivel. Ordas eszméket elterjeszteni nem kihívás, megállítani őket annál inkább. A színdarabban a gyerekek és saját tettét felismerő tanár sikerrel járnak, reméljük, hogy így lesz ez az életben is.







A cikk tulajdonosa: Jewish Meeting Point - A zsidó közösségi portál
http://www.jmpoint.hu

A cikk webcíme:
http://www.jmpoint.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=835