Fogjuk össze a zsidó irányzatokat
Dátum: 2006. január 23. hétfő, 16:08
Rovat: Zsidó témák


Interjú Sági Györggyel a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület új elnökével

A Mazsike februári rendkívüli közgyűlésén új elnököt választott a tagság. Az egyik jelölt Kirschner Péter volt, aki a Mazsike elnökségének évek óta tagja, a másik Dr. Sági György ügyvéd, aki eddig nem tartozott az egyesület kötelékébe. A teljes elnöksége és a Mazsike életében aktívan résztvevő, a programokra eljáró tagság ugyan azt szerette volna, hogy Kirschner Péter legyen a Mazsike új vezetője, ám a szavazáson 32-21 arányban, valamint egy érvénytelen szavazattal Dr. Sági György került ki győztesen. Őt kérdeztem az egyesülettel kapcsolatos elképzeléseiről.

– Miért pályázta meg az elnöki posztot?
– A Mazsike alakulásakor én is ott voltam, aztán különböző személyes okok miatt elszakadtam a szervezettől. Az utóbbi időben a gyerekeim nagyobbak lettek, az irodám jól működik, több időm és energiám van. Mindig szerettem a kultúrával foglalkozni, közel állt hozzám, ezért úgy gondoltam, jó lenne a Mazsike vezetőségének tagja lenni. Mivel Feldmájer Péter elnök úr lemondott, jó lehetőségnek találtam, hogy én is induljak a választáson, úgy éreztem, vérfrissítésre van szükség. És félig-meddig belejátszik a dologba a mostanság kibontakozott vita is, amely arról szól, hogy a zsidóság kisebbség vagy vallás. Szerintem a zsidóságot egy valami fogja össze, akár innen, akár onnan nézzük, ez pedig a kultúra. Van valami közös kulturális gyökér minden irányzat számára, amely közösséget teremt. A Mazsikének – funkciójánál fogva – képesnek kell lennie arra, hogy a különböző zsidó irányzatokat összefogja. A zsidó kultúra elég széles és szép ahhoz, hogy egy kulturális szervezet a különféle tendenciákat (a tradicionális kultúrától a modern kultúráig) kifejezésre juttassa, és ezekhez kapcsolódóan programokat adjon.

– Benne volt az egyesület életében az elmúlt időszakban?
– Nem igazán. Időnként olvastam Hírlevelet, ami a hagyományos, az évek során kialakult tevékenységeket mutatta. Ezzel nincs probléma, csak szerintem ennél szélesebben kell egy kulturális egyesületnek tevékenykednie.

– Például?
– Egyrészt a fiatalok felé kell nyitni. Megkeresem majd a zsidó ifjúsági szervezetek vezetőit, hogy milyen formában lehetne együttműködni. Másrészt vidéki zsidóságot kell bevonni, hiszen Budapesten rengeteg szervezet működik, van választási lehetőség, vidéken viszont a zsidó élet csak a hitközségek köré tömörül, többnyire vallási alapon, hiszen a hitközségeknek ez az elsődleges feladata. Viszont a vidéken történő kulturális alapú szerveződéseket is meg kell erősíteni, mert ezeknek közösségteremtő szerepük is van. Jó lenne, ha bizonyos budapesti programokat utaztatni lehetne vidékre. Szeretnék együttműködni a Bálint Házzal, ez minden bizonnyal új lehetőségeket nyithat majd számunkra. A kifelé való nyitáson túl nagyon fontosnak tartom a kifelé történő kommunikációt is. Hiszen ha meg is valósulnak ezek a tervek, nem elég, ha csak mi tudunk róluk. Épp ezért szeretnék felállítani egy kommunikációval foglalkozó, szakemberekből álló csapatot.

– Mennyi időre választották a Mazsike elnökévé?
– Mivel ez nem rendes tisztújító, hanem rendkívüli közgyűlés volt, annyi időre, amennyi a vezetőség jelenlegi ciklusából hátra van. A tevékenységünk során majd kiderül, hogyan sikerül közös tevékenységet találni az ifjúsági szervezetekkel, a vidéki hitközségekkel, illetve, hogy mennyi energiámba kerül, kell-e harcolni bizonyos dolgokban egyesületen belül, tekintettel arra, hogy a vezetőség nagyobb része nem mellettem állt a választáskor. Szeretném, ha létrejönne zsidó színielőadás, szeretném, ha a fiatal zsidó képzőművészek megrendelésre dolgoznának, és azt értékesíteni lehetne, nem tudom, hogy ebből mi fog megvalósulni. Úgy gondolom, hogy a Mazsike vezetőjének egyfajta kulturális menedzsernek kell lennie, aki létrehozza és biztosítja azokat a kereteket, amiből az egyesület teljesíteni tudja a feladatát. Azt hiszem, képes vagyok megtalálni azokat, akik az egyes kulturális szakterületeket szervezhetik. A legtöbb területen ismerek olyanokat, akik mellé állnának egy jó ügynek. Ha ezek kifulladnak, elfogyna a segíteni való szándék, újakat kell keresni. Ha bennem elfogy a lendület, helyettem is újat kell keresni. Egyelőre azonban el kell indulni, aztán meglátjuk, hogy mi lesz belőle!


Rick Zsófi





A cikk tulajdonosa: Jewish Meeting Point - A zsidó közösségi portál
http://www.jmpoint.hu

A cikk webcíme:
http://www.jmpoint.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=41