Sok minden kell ahhoz, hogy 12 zsidó fiatal öt napig jól érezze magát és ráadásul valami hasznosat is végezzen. Először is kell ötlet, valami, ami még nem volt, és ami mindenkit érdekel. Az ötletért (és minden egyébért) Kürti Csaba a felelős, aki kitalálta, hogy hozzunk rendbe egy elhanyagolt zsidó temetőt. Innen már pofon egyszerű a dolog, ki kell választani egy közeli temetőt, aminek persze minél elhanyagoltabbnak kell lennie, találni kell mellette valami szállást, ahol pihenni és szórakozni is lehet, szponzorokat kell keresni, akik fizetik az utazást, az ellátást és egyéb költségeket, és végül rá kell venni 12 városi puhány egyetemistát, hogy egy hétig gazoljon.
Csabát ez nem riasztotta vissza, és néhány hónapos szervezés után összeállt a kép. A temető kiválasztásában Radnóti Ilona, a pécsi Jannus Pannonius Múzeum múzeológusa segített, így esett a választás Dunaszekcsőre. Ami a temető elhanyagoltságát illeti, azt aligha lehetett volna jobban megszervezni. Az elszállásolás a dunaszekcsői Aréna kempingben történt. A tábor kölségeit a MAZSIHISZ, a UJS és a dunaszekcsői önkormányzat vállalta. Minket pedig ezek után nem kellett nagyon noszogatni. Maga a munka nem igazán hasonlított gazolásra a szó hagyományos értelmében. Inkább dzsungelháborúra emlékeztetett az a jelenet, amikor első nap a társaság három csapatra oszolva próbált heves fejszecsapások közepette különböző irányokból behatolni abba az erdőbe, amiről a Csaba váltig állította, hogy az bizony zsidó temető. Valóban sírokra bukkantunk a sűrű aljnövényzetben, a tíz méteres ecet és akácfák, valamint az indákkal benőtt orgonabokrok tövében. Hamar be is láttuk, hogy egy kicsit alulméreteztük a szerszámokat, nem fejsze és balta kellett volna, hanem egy pár méretes láncfűrész.
Az első sírok láttán azonban új erőre kaptunk, és hamarosan kezdett körvonalazódni a temető, amit fáradtságos és aprólékos munkával kezdtünk megszabadítani a hihetetlen mennyiségű, derékig érő gaztól. A második napon aztán belejöttünk a munkába, a fiúk elemi csapást mértek az ecetfákra, amit a lányok a temetőn kívül embermagas kupacokba halmoztak fel. A harmadik és negyedik nap volt a legkeményebb, mert akkor következtek a kisebb bokrok és az indák a földön. Finomabb szerszámokkal, sövényvágó ollóval és gereblyével szépítgettük a sírokat, miközben azon tűnődtünk, hogy vajon milyen emberek lehettek ott eltemetve. Egy-egy szép sír láttán megálltunk és lefotóztuk. A végére egészen a szívünkhöz nőtt a kis temető, megszerettük és igyekeztünk minél szebbé varázsolni. A megújult temetőt többen is megtekintették, Radnóti Ilona érdekes történelmi fejezetekbe avatott be minket a helyszínen, ahol sok mindent megtudtunk az akkori zsidóság életéről. A zsidó temetkezési szokásokról Mogyoró András, a budapesti Maimonidész kör egyik oszlopos tagja tartott kiselőadást. Megdöbbentő történeteket hallottunk Gyuricza Józseftől is, akit otthonában kerestünk fel. A falu krónikásaként számon tartott bácsit személyes élmények fűzik a zsidósághoz és a temetőhöz is. Ezt volt talán a legizgalmasabb végighallgatni.
Munka után a nap hátralévő részét az Aréna kempingben töltöttük regenerálódással. A kemping tulajdonosa, Pazaurek Dezső nem bízza a véletlenre, hogy vendégei jól érezzék magukat. Rólunk is személyesen gondoskodott, jó humorával és konyhája remek főztjével járt a kedvünkben. Az Aréna többi alkalmazottjára is jellemző a közvetlenség és a vendégszeretet, ezt a személyre szabott szolgáltatások és az egyéni igények szerint elkészített finom vacsora bizonyította. A kemping, amely a község déli részén, a Dunára néző, meredek löszfalakkal körülvett területen található, egyébként is minden igényt kielégít. Itt található az ország első és egyetlen tamagochi temetője és egy kisebb állatfarm is, ahol a szamarak, disznók, kecskék, birkák és egyéb állatok szórakoztatják nem csak a kicsiket. Ezentúl az Aréna kemping egyike lesz kedvenc kiránduló célpontjainknak. Dunaszekcsői tartózkodásunkat a kemping mellett maga a község is emlékezetessé tette. Dezső mikróbuszával körbevitt minket a falun, ahol számos római kori emlék tanúskodik a település több mint kétezer éves múltjáról. A Várhegyről lenyűgöző kilátás tárult elénk a környező falvakra és a Dunára. A polgármester személyesen fogadott bennünket és köszönte meg a munkánkat. Dunaszekcső szépsége és az emberek kedvessége maradt meg bennünk, amikor fájó szívvel búcsúztunk. Sok minden összejött ahhoz, hogy 12 zsidó fiatal öt napig jól érezze magát és valami hasznosat cselekedjen. Ezért köszönjük szponzorainknak a támogatást, a résztvevőknek pedig a szép munkát.
http://www.c3.hu/~szekcso/CIKKEK.HTML
Sajnos egy szomorú apropója is van a cikknek, mert időközben kedves vendéglátónk, Pazaurek Dezső idén áprilisban elhunyt. Nehéz elhinni, hogy ilyen ezzel az örökvidám mókamesterrel is megtörténhet, akinek annyi kellemes percet, órát köszönhettünk.
Elhunyt a TV2 Naplójának barátja, Pazaurek Dezső
In memoriam Pazaurek Dezső
