Szia Vendég! (5784 Ádár II 19)

Olasz regények a Partvonal Kiadónál
2011. december 19. hétfő, 12:00
Kategória: Kultúra
    

Szépirodalmi sorozatot indított a Partvonal Kiadó, amely Hans Keilson és Somerset Maugham regényeinek idei megjelentetése után jövőre Alberto Moravia és Alessandro Baricco műveivel jelentkezik.

Hans Keilson 1909-ben született a Németországban, de a zsidótörvények elől Hollandiába emigrált, ahol 2011 májusában bekövetkezett haláláig élt és alkotott. Itt aktívan részt vett az ellenállásban, majd a háborút követően orvosként, pszichológusként dolgozott: leginkább gyerekpszichológiával és háborús traumák terápiájával foglalkozott – idézte fel Korensty Mária. a szépirodalmi sorozat egyik szerkesztője az MTI-nek.

„A német-holland szerző nagyon érdekes életet élt: százévesen fedezte fel a New York Times, ekkor lett belőle hirtelen sztár az Egyesült Államokban, majd az egész világon” – szólt Keilson különleges életútjáról.

Korensty Mária elmondása szerint Hans Keilson Keserédes komédiája címéhez hűen „kettős hangulatú történet”, melyben egy zsidó férfit bújtat egy házaspár a nácik által megszállt Hollandiában. A sors iróniája, hogy kívülről várják a veszélyt, amely azonban belülről, egy betegség képében érkezik meg – jegyezte meg a szerkesztő.

Mint hozzátette, a sorozat másik Keilson-kötete, Az ellenség halála más jellegű, némileg összetettebb mű.
Somerset Maugham a holland íróval ellentétben régóta jól ismert szerző világszerte és Magyarországon is; életművéből a Partvonal most A legsötétebb óra című regényt jelentette meg.

„Akárcsak a két Keilson-könyv, ez a munka is az emberi kapcsolatok finom rajzolatát adja. A téma részben hasonló, mint a holland szerzőnél: hogyan változtatja meg egy család életét a II. világháború. Maugham története azonban 1939-ben Angliában játszódik” – árulta el Korensty Mária.

Krivánszky Emőke, a kiadó sajtófőnöke az MTI megkeresésére elmondta: a Partvonal jövőre olasz regényekkel kívánja folytatni szépirodalmi sorozatát. Alberto Moraviától megjelentetik a Római utazást, valamint a már klasszikusnak számító író La vita interiore és I due amici (munkacímen: A belső élet és A két barát) című, még fordításra váró köteteit.

Mint hozzátette, a sorozat részeként lesznek ismét olvashatók az egyik legnépszerűbb kortárs olasz szerző, Alessandro Baricco City és Történet című, ma már hozzáférhetetlen regényei, míg először a Partvonal kiadásában jelenik meg magyarul az író Emmaus című munkája.

Forrás: pecsma.hu


  

Belépés
E-mail

Jelszó

Még nem vagy a felhasználónk? Regisztrálj, ingyenes!

Beállítások

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat


"Olasz regények a Partvonal Kiadónál" | Belépés/Regisztráció | 2 Megjegyzés | Vita keresése
Minden megjegyzés a szerzők tulajdona. A megjegyzések tartalmáért felelősséget nem vállalunk.

Névtelenül nem lehet hozzászólni, kérjük regisztrálj!

Re: Olasz regények a Partvonal Kiadónál (Értékelés: 1)
Szerző: Saskia [15800] Dátum: 2011. december 19. hétfő, 22:36
(Felhasználó inf. | Üzenet küldése)
A cikkben elfelejtették megjegyezni azt, S. Maugham angol író volt. (tehát sem holland, sem olasz)



Re: Olasz regények a Partvonal Kiadónál (Értékelés: 1)
Szerző: LeaEva [10221] Dátum: 2012. április 08. vasárnap, 11:48
(Felhasználó inf. | Üzenet küldése)
orulok hogy lesznek olasz irok is. sok jo van.


Támogatás    Impresszum    Médiaajánlat    Adatvédelem    Kapcsolat
A hozzászólások a szerzőik tulajdona, minden más tartalom: © 2002-2023. JMPoint.hu