Csupa ellentmondás ez a regény. Az író személye körül viták bontakoznak ki, a zsidók és az arabok jó barátok, a főszereplőről pedig egy ideig azt sem tudjuk, hogy valójában hány éves.
Kezdjük a legfontosabbal: az író, Émile Ajar állítólag nem is létezett. Valóságos személyként igen, de mint regényíró egyáltalán nem. A művet Romain Gary, a neves francia író alkotta, s unokatestvére, Ajar neve alatt jelentette meg, aki 1975-ben meg is kapta érte a nagy elismerésnek számító francia Goncourt-díjat.
Maga a cselekmény Belleville-be, egy párizsi negyedbe repíti az olvasót, ahol teljes békességben élnek egymás mellett a különböző nemzetiségű emberek, sőt, ha lehet ezt mondani ,,segítik” is egymást abban, hogy életben maradjanak. A kerületben divatos, szinte egyetlen űzhető szakma a prostitúció, amely azon túl, hogy mennyire jól fizető munka, rengeteg nehézséget és lelki értelemben vett nyomort szül.
A regény egészét a tízéves (valójában tizennégy) Momo szemszögén keresztül vetíti elénk az író. A gyermekek éleslátása és ártatlan tudatlanság vezérli a kisfiút, mikor az őt körülvevő világról beszél. Kegyetlenül realisztikusan ábrázolja a gettót, amelyben él, és amelyet egy távoli világ, Párizs nagyvárosa kerít be.
A regény kulcsfigurája, természetesen Momo, a főszereplő mellett, Rosa mama, aki bömböldét, vagyis kurvagyerek-otthont működtet, illegálisan. Az ő kapcsolatukon keresztül bontakozik ki a regény alaptétele, amely a faji előítéletek ellen, és a szeretet mellett foglal állást.
A lappangó antiszemitizmus ellen hatásos eszközökkel lép fel Ajar: a nyomort ábrázolja, de nem csak fizikai és társadalmi vonatkozásban. Az, ahogyan az emberek jellemvonásait és lelki folyamatait láttatja sokkal kíméletlenebb és megrázóbb: Rosa mama az egykor ,,mindegy kié” zsidó öregasszony a megnyugvást Hitler ,,bácsi” arcképében találja, mert úgy véli, rémséges tettei eltörpülnek amellett, amin neki kell keresztülmennie.
A szeretet, amely a második az írót foglalkoztató alapvetések közül, különleges, szinte érthetetlen módon mutatkozik meg az írásban. Momo zavart, érzelmei összekuszálódnak, úgy látjuk, sehová sem tartozik, és élete egy vég nélküli kiútkeresés a gettó kínzóan nyomorúságos világából.
Menekülhetne, de nem teszi. Hogy mi miatt? Hála? Ragaszkodás? Netán valódi szeretet? Képtelen elszakadni az őt nevelő öreg nőtől, akihez olyan kötelék fűzi, amelytől még ügyetlen próbálkozásai során sem képes szabadulni.
Ugyanúgy, ahogyan Momo képtelen kiszakadni a kapcsolatból, ami Rosa mamához fűzi, az olvasónak is nagyon nehéz letenni ezt a könyvet. Olyan hangulati és képi elemekkel dolgozik ugyanis az író, amiből, akármennyire is taszító Belleville elképzelt látványa, borzasztó nehéz elmenekülni. Olvasás közben mi is a gettó egyik omladozó házának hatodik emeleti lakóivá válunk, Rosa mama kurvagyerekeivé, és ugyanolyan ártatlan butasággal fogjuk szemlélni az eseményeket, mint a kis Momóból felnőtt Mohammeddé váló főhős.
Forrás: Kovács Janka, ekultura.hu
