Szia Vendég! (5784 Niszán 11)

Börtön a briszért?
2011. május 09. hétfő, 09:01
Kategória: Zsidó témák
    

Ez következhet San Franciscoban, ha megszavazzák a civilek által kezdeményezett törvénytervezetet, mely megtiltaná a 18 év alattiak körülmetélését. Amerika szerte a zsidó vezetők, rabbik és jogvédők emelik fel szavukat a tervezett ellen.


Többen is a vallásszabadság megsértését látják a tervezetben. Emellett, ahogy Josh Davis, a San Franciscoi Jogi Egyetem professzora kifejtette, a szülők jogát is sértené, mely biztosítja gyermekeik szabad nevelését. Jerald F. Saval politológus szerint a körülmetélés oly mértékig a zsidó vallás része, hogy a gyakorlat elválaszthatatlan ebben az esetben a hittől. Márpedig a szabad vallásgyakorlás alapvető emberi jog. Levi Heber, brookliny mohel , a Nemzetközi Brisz Egyesület igazgatója külön kiemelte, hogy kórházban is végeznek körülmetélést, ám ott egy hosszas, akár több órás procedúráról van szó, míg a rituális zsidó körülmetélést egyetlen mozdulattal végzik, így az nem is okozhat traumát.

Yosef Langer (a képen), a San Franciscoi Chabad-Lubavitch vezetője nyilatkozatában arra hívta fel a figyelmet, hogy a zsidókon kívül muszlimok és számos nem vallásos szülő is elvégezteti fiain a körülmetélést, és kikelt a szűklátókörű helyiek ellen. „Egyesülten kell kiállnunk a tájékozatlanság és a közöny ellen, ami megpróbálja aláásni a zsidó élet sarokkövét, amit szinte az idők kezdete óta gyakorolunk.”

zsido.com


  

Belépés
E-mail

Jelszó

Még nem vagy a felhasználónk? Regisztrálj, ingyenes!

Beállítások

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat


"Börtön a briszért? " | Belépés/Regisztráció | 1 megjegyzés | Vita keresése
Minden megjegyzés a szerzők tulajdona. A megjegyzések tartalmáért felelősséget nem vállalunk.

Névtelenül nem lehet hozzászólni, kérjük regisztrálj!

Re: Börtön a briszért? (Értékelés: 1)
Szerző: Kavafisz [7188] Dátum: 2011. május 09. hétfő, 22:33
(Felhasználó inf. | Üzenet küldése)
Óriási botrány lenne és nyilván nem is lesz a tervből semmi. Ha máshol nem felsőbb fórumokon elkaszálják az ügyet. A vallásszabadságot alapjaiban érintő ügy. Nem csak a zsidók érdekeltek. Ez Amerika, nem Európa. Nekem már a francia burka törvény is kiverte a biztosítékot.


Támogatás    Impresszum    Médiaajánlat    Adatvédelem    Kapcsolat
A hozzászólások a szerzőik tulajdona, minden más tartalom: © 2002-2023. JMPoint.hu