Szia Vendég! (5784 Ádár II 18)

A multik nem árulhatják a nem igazi Traubit
2010. július 23. péntek, 12:14
Kategória: JMPoint
    

Közel húsz évnyi jogvita után újabb fordulatot vett a közkedvelt Traubisoda üdítő ügye, írja a Népszava. A két gyártó - a debreceni Ráthonyi Kft, illetve a Salamon Berkowitz jegyezte Trau-Üdi Zrt. is - magáénak vallotta a közkedvelt szénsavas szőlőlé jogait.



Berkowitz és cége ellen rendőrségi nyomozás is indult "bitorlás" miatt. A Traubisoda receptúrája, és minden más joga 1971 óta a balatoni cégé, melyet a gyárral együtt, jogutódként Berkowitz 1993-ban megvásárolt. Berkowitzék a vételt követően a Magyar Szabadalmi Hivatalnál kérték a Traubisoda védjegy átruházását a jogutód tulajdonosra, de hiába. Végül 15 évvel később a Pesti Központi Kerületi Bíróság kötelezte a hivatalt a védjegy átruházására.

A vádemelés előzményei

A Ráthonyi Kft. 2004-ben kezdte figyeltetni a határokon az áru mozgását, hiszen a Traubisodát csak a cég engedélyével lehet exportálni, illetve importálni: "Mikor a Traubi Hungária Rt. megpróbált kivinni egy szállítmányt, a Vám és Pénzügyőrség lefoglalta azt. Ezzel párhuzamosan az ország határain belül is lefoglalták Berkowitz termékeit és most már a Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálódik az ügyben" - árulta el Ráthonyi. "A rendőrség korábban azért nem foglalkozott az üggyel, mert polgári peres eljárásról volt szó. Az áru hamis megjelölése és az iparjogvédelmi jogok megsértése azonban már bűncselekmény, ezért kerülhetett sor az ügyészség vádemelésére. Bár Berkowitz a történteket a védjegy tulajdonjogával kapcsolatos jogi hercehurcát kihasználva próbálja összemosni, én hangsúlyoznám: már nem az a kérdés, hogy kinek a tulajdona a Traubi védjegy. Jelenleg büntetőeljárás van folyamatban Berkowitz és Szabó urak ellen" - fejezi be gondolatmenetét Ráthonyi.

Berkowitz: "a balatonvilágosi az igazi"

Salamon Berkowitz másképp emlékszik a történetre. Szerinte a BÁG üzemének megvásárlásakor elvileg a "Traubi" védjegy tulajdonjoga is rászállt és - mivel később kiderült, hogy a márkanév magyarországi bejegyzése híján a védjegy sosem volt a Warimpexé - Berkowitz beadott egy bejegyzési kérelmet a szabadalmi hivatalhoz. Ez azonban nem vezetett eredményre: "Mi jelentettük be először a "Traubi" márkanevet. A Warimpex csak utánunk három hónappal nyújtotta be magyarországi bejegyzési kérelmét, ennek ellenére az övékét fogadtál el" - hangsúlyozta Berkowitz a vádemelés kapcsán tartott sajtótájékoztatóján. Az üzletember kiemelte, hogy a Traubi Hungária Rt. rendelkezik érvényes "Traubi" védjeggyel és - igazát bizonyítandó - bemutatta a szabadalmi hivatal védjegylajstromából származó dokumentum másolatát is. Ez a védjegy azonban - ügyszám alapján - azonos azzal, melynek törlését a Ráthonyi Kft. az Európai Unió Védjegyhivatalánál kezdeményezte.  

Berkowitz másik aduja egy 2002-es versenyhivatali döntés: "Már a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is megállapította, hogy a balatonvilágosi az igazi. A Ráthonyi Kft. nem az eredeti Traubit teszi a palackba, ezért igen furcsának találom, hogy Ráthonyiék terméke még a piacon van" - érvelt az üzletember.

Bár a versenyhivatali döntés indoklásában valóban szerepel, hogy "az évtizedekkel ezelőtt gyártott szénsavas üdítőitalnak leginkább a Traubi Rt. által gyártott termék felel meg", a GVH az eljárás során nem a vállalkozás védjegyjogosultságát, hanem a Traubi Rt. egyik reklámjával kapcsolatos kifogásokat vizsgálta.

A felek számos kifogást fogalmaznak meg egymással szemben. Ráthonyi Berkowitz elleni érvei között több mint százmilliós felvett, de vissza nem fizetett banki kölcsön, valamint felfüggesztett börtönbüntetést eredményező APEH-tartozás is szerepel. Ezzel szemben Berkowitz többek között azt állítja, hogy a Warimpex AG csak papíron létezett. Mindkét érintett vállalkozás kifogásolta, hogy az ellenérdekelt fél lejáratja a Traubisodát, több millió forintos kárt okozva a védjegy birtokosának, illetve jogos használójának.

Bár Berkowitzék ellen büntetőeljárás van folyamatban, az utóbbi évek gyakorlatát ismerve a Traubi-ügy még hosszú ideig elhúzódhat. Ráadásul az üzletember a Traubi-remake ötletével is előállt: állítása szerint szeptember harmincadikától termékük visszakerül a boltok polcaira. Ráthonyi mindezek ellenére bízik abban, hogy a vádemelésnek köszönhetően pont kerülhet a több mint tizenhárom éve tartó ügy végére: "Berkowitz úr egyetlen célja, hogy lejárassa a termékünket a sajtóban és minél tovább piacon maradhasson: mesteri perelhúzó gyakorlata is erre utal. Reméljük, hogy termékei hamarosan eltűnnek a boltok polcairól, hiszen amíg kettősség van a piacon, nem tudjuk reklámozni a Traubisodát, és óriási piaci részesedéstől esünk el".

A cég most levélben hívta fel a nagy kereskedelmi láncok figyelmét, hogy az általuk forgalmazott és reklámozott debreceni gyártású, "nem igazi Traubi" értékesítésével számos jogszabályt sértenek. A Traubi-saga valószínűleg a bíróságon folytatódik.


  

Belépés
E-mail

Jelszó

Még nem vagy a felhasználónk? Regisztrálj, ingyenes!

Beállítások

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat


"A multik nem árulhatják a nem igazi Traubit" | Belépés/Regisztráció | 2 Megjegyzés | Vita keresése
Minden megjegyzés a szerzők tulajdona. A megjegyzések tartalmáért felelősséget nem vállalunk.

Névtelenül nem lehet hozzászólni, kérjük regisztrálj!

Re: A multik nem árulhatják a nem igazi Traubit (Értékelés: 1)
Szerző: Prewitt [13582] Dátum: 2010. július 23. péntek, 14:25
(Felhasználó inf. | Üzenet küldése)
A múlt héten a Magyar Nemzetben volt szerencsém egy elég részletes összefoglalót olvasni a fenti pereskedésről, ott azért számos olyan dolog is le lett írva, amit a Népszava elfelejtett közölni :)



Re: A multik nem árulhatják a nem igazi Traubit (Értékelés: 1)
Szerző: Kavafisz [7188] Dátum: 2010. július 23. péntek, 19:15
(Felhasználó inf. | Üzenet küldése)
Csak egy mellékes adalék. Mióta kóser a Traubi, megváltozott az ize. A másik fajta réges-rég nem ittam. Egy időben Berkowitz Úr hechserjét is vitatták. Tudok templomot, ahová nem engedik be.


Támogatás    Impresszum    Médiaajánlat    Adatvédelem    Kapcsolat
A hozzászólások a szerzőik tulajdona, minden más tartalom: © 2002-2023. JMPoint.hu