Bodrogkeresztúr a Tokaj-Hegyalja legkiesebb fekvésű települései közé tartozik. Közvetlenül a Bodrog mellett fekszik, a 164 méter magas Dereszla domb alatt hosszan elnyúlva. A Bodrogon túl ligetes, mocsaras síkság terül el, amelynek nagy része a Tokaj- Bodrogzug Tájvédelmi Körzethez tartozik. A tavaszi áradások idején hatalmas összefüggő víztükörben tükröződnek a település házai.
Bodrogkeresztúr itthoni és határokon túli ismertségét nem kis mértékben zsidó múltjának , intézményeinek, hászid hagyományainak és csodarabbiként tisztelt lelki vezetőjének köszönhette. A zsidók számottevőbb csoportjának letelepedését 1726-ra teszik. Mádhoz, Liszkához, Tarcalhoz hasonlóan a kóser bor készítésének lehetősége vonzotta vonzotta a letelepedőket. Nem csupán a kiváló ízminőség és zamat volt csábító, hanem az a tény is, hogy a hegyaljai bort anélkül lehetett "tengelyen" -szekéren szállítani, hogy fénye, áttetszősége megtört, megzavarosodott volna. A kezdeti diaszpórát kibocsátó galíciai városok zsidóival fenntartott rokoni és üzleti kapcsolatoknak köszönhetően a lengyelországi zsidókat foglalkoztató vallási-szellemi áramlatok akadálytalanul jutottak el a "Hegyelach" kehiláiba, -hitközségeibe. Különösen így volt ez a haszidizmus esetében, amelynek rajongó , feltétlen istenszeretettől izzó misztikus tanítása és hangulata egyetlen hegyaljai közösséget sem hagyott megérintetlenül. A komor aszkézistől tartózkodó, imádságában boldogan szárnyaló lelkület talán nem is állt olyan messze a vidék borral foglalatoskodó kisvárosi és falusi zsidóinak lelkületétől. Így a profán cselekmények is átlényegülnek, magasztos értelmet nyernek és így Isten dicsőítésének részévé válnak.
A hászidok viseletükben, szokásaikban büszkén vállalták a környezettől való feltűnő különbözést, szakáll és pajeszviseletet, valamint a jiddis nyelv kizárólagos használatát a közösség belső életében. A hászid közösség központjában a rebbe (cáddik, csodarabbi) áll, híveik lelki-testi bajaikkal hozzájuk fordulnak tanácsért, és a rebbe olykor amulettekkel, úgynevezett kámeákkal is ellátta a rászorultnak ítélteket. A mozgalom alapítója Izrael Baal Sem Tov is megfordult -legalábbis a hagyomány szerint Szerencsen Kállóban és Mezőzomborban. A magyarországi hászidizmus megalapítója Eizikel Taub nagykállói rabbi volt. Őt követte Móse Teitelbaum Sátoraljaújhelyen. A Hegyalján kiemelkedő népszerűségnek örvendett a liszkai Cvi Hirschele Friedman. Az ő tanítványa volt Jesája Steiner a keresztúri zsidók büszkesége, akinek nyugvóhelye a hászidok hőn vágyott zarándokhelye.
Reb Sájele Zborón Született 1851-ben, Olaszliszkán Friedmann rabbi tanitványa volt és olyannyira kiemelkedett társai közül, hogy sokan az ottani rabbiszék várományosát látták benne. Hallatlan népszerűségét puritán életmódjának, a szegények iránt érzett nagy részvétének és nem utolsó sorban látnoki képességeinek köszönhette. Miután a liszkai rabbiválasztáson ellenfelei győzedelmeskedtek, híveivel Keresztúrra költözött.
Itt alakította ki "udvartartását", amely mindenek előtt a rászorultak élelmezését, felruházását és lelki vigasztalását tűzte célul maga elé. Péntek esténként -igazi cáddikhoz illően- Tisch-t tartott, azaz tanítványaival és vendégeivel önfeledt imába, éneklésbe és táncba feledkezve ünnepelte a szombat beköszöntét. Ilyenkor több százan iparkodtak asztaláról morzsákat -sirájimot- szerezni, amiknek gyógyító erőt tulajdonítottak. Ekkor ritmikus, olykor monoton dalokat (zmiresz) énekeltek, majd órákig is eltartó körtáncba kezdtek. Reb Sájele rendkívüli vallásossága, szuggesztív egyénisége és környezetének rajongása nagy hatással volt a keresztény lakosságra is. Általánosan Szent Papként emlegették, alakját mítikus csodálattal övezték. A zarándoksereg nagyban hozzájárult a falu kereskedőinek, szállásadó lakosainak anyagi gyarapodásához.
Sáje Steiner 1925 április 23-án, (ijjár hó 3-án) hunyt el. Temetése óriási esemény volt, olyannyira, hogy a határon túlról különvonatok szállították tisztelőit a temetésre, amelyen a legnagyobb hászid rabbik mondtak heszpedet (gyászbeszédet). Legendássá vált alakjáról nagy Lőw Immánuel szegedi rabbi is megemlékezett. Nagy rabbiknak kijáró tiszteletből asztalából készítettek neki koporsót. A különleges szokásról Scheiber Sándor professzor külön tanulmányban emlékezett meg. A Dereszla domb temetőjében lévő sírja fölé óhelt (sátrat, házikót) emeltek. A bodrogkeresztúri néphagyomány számos történetet őriz a rabbiról. Ezek gazdag gyűjteményét adta közre Zelenák István 2000-ben megjelent, Tokaji zsidó emlékek című munkájában. A továbbiakban ezekből idézünk egy csokorra valót, Steiner Jesáje rabbiról. Steiner Jesáje annak idején a liszkai rabbi mellett volt bócher. Ő volt a legfogékonyabb tanítvány. Egyszer egy híres rabbi vendégeskedett Liszkán, s hosszasan beszélgettek Friedmann rabbival valami hitelvekről. Váratlanul mocorgást hallottak. Beszélgettek tovább. Újra hallatszott a mocorgás. Mire Cvi Hirsch: Bist du, Sájele ? A nevezett személy előmászott az ágy alól. Jót nevettek. "Ebből a gyerekből nagy ember lesz" - mondta az idegen rabbi. Gyerekkoromban én is gyakran megfordultam a rabbi portáján. Apám volt az egyik kőművese, sírköveket is faragott. Oda bárki szabadon bemehetett. Keresztények is jártak hozzá tanácsot kérni. Irodája a sarokszobában volt. Korrekt, nagy tudású embernek ismerték. Ha két zsidó vitatkozott üzleti ügyben, ő csinált közöttük rendet. Más esetben, amikor a peres felek a kúriáig mentek, végül mégis a rabbinál kötöttek ki. Ő igazságot tett, mégpedig a keresztény javára. Tanácsot is adott. Ha kérdezték, folytassák-e ezt vagy azt az üzletet, hallgattak a tanácsra. Jót cselekedett. Túlzottan vallásos volt, mindig imádkozott. A rabbi felesége szinte állandóan sütött-főzött. A sima kalács vízzel készült, s pénteken fogyasztották el. Sokan voltak, főleg péntek este. Sok sólet (csólent) készült itt, ami babfőzelék liba-, vagy kacsahússal. Sok libát vágtak, s füstre tették. A csólent is kemencében készült. Sokszor láttam, amint a sátoros ünnepeken a kucska (kis ház, a mai virágbolt) tetejét felnyitották, s ott gyékényen térdelve sokat imádkoztak. Piremkor (purim), húsvét előtt nagy volt a készülődés. Eszter-napkor mulattak, ez volt az örömünnep. Eszter megmentette a zsidókat. Pénteken mindenki bemehetett a rabbi házába, kapott enni. Nem volt ott más, csak a puszta falak. Ilyenkor babgulyás, bableves főtt, ezt kapta mindenki.
Engel Sándor tokaji fűszer-nagykereskedő minden pénteken kora délután felpakolt egy szekérnyi főzési alapanyagot, fűszert, áthajtott Keresztúrba Reb Sájeléhez. Ajándék volt ez a szegényeknek.
Tokaj felől krumplival megrakott szekér haladt Keresztúr főutcáján. A rabbi házánál a lovak megálltak. Hiába hajtotta, ütötte őket a fuvaros, csak nem indultak. A rabbi éppen imádkozott. Kinézett a nagy zajra az ablakon át, majd kijött. "Miért ütöd a lovakat ?" A válasz meghallgatása után azt mondta: "Rakj le két zsák krumplit, s meglátod, elindulnak." A kocsis lerakta. A lovak rögtön elindultak.
A csodarabbiról anyámtól hallottam. Azt mondta, oda mindenki mehetett tanácsot kérni. Tőle nem jött el senki sem, hogy meg ne etette volna. Megmondta, ki milyen álláspontot foglaljon el. Ha tudott segíteni, pénzt is adott. A Lebuj-kocsma egy zsidóé volt. Annak a kocsmárosnak a fia is elment hozzá tanácsot kérni, s a tanács be is vált. Szekereken is jártak hozzá, még külföldről is. Jószívű volt. Még gyógyított is.
Nagyapámtól hallottam. Erdőt irtottak a Bodrogközben. A folyó ki volt áradva, sok halat lehetett fogni. Elvitték eladni a rabbi házához. Velük volt egy gyerek (nemrég elhalt nagybátyám), s a rabbi ránézett. "Ez a gyerek maláriás." - mondta. Adott az apjának valami porokat, azt kellett szednie. A gyerek idővel meggyógyult.
Otthon nagyon sokszor hallottam apámtól a következő történetet. A keresztúri rabbi csodatételével magyarázták világra jövésünk körülményeit. Anyám terhes volt. Dr. Goldstein, a városi orvos megállapította, hogy a gyerek meghalt, s eltávolította a magzatot. Azt mondta, anyám is meg fog halni, mert műtét közben hullamérgezést kapott. Apám nagyon megijedt. Valaki azt tanácsolta, menjen el a rabbihoz. El is ment. Hosszú sor állt, várt a sorára. Amikor a küszöbhöz ért, s benézett, meglátta a rabbi. Kiszólította a sorból, s azt mondta: "Menj a sarokba, és imádkozz !" Imádkozott, majd mikor sorra került, elmondta az esetet. "Az a sok pénz kell, vagy a feleséged ?" - kérdezte a rabbi. (A sarokban kisebb asztalon nagy halom pénz állt.) "A feleségem ! Segítsen, mert csak a csoda segíthet !" Mire a rabbi: "Adok neked három kockacukrot, minden nap csepegtess rá ebből a folyadékból. Meglátod, meggyógyul. Meg fog maradni. Csak menj!" Hazamenve leült az ágy szélére. "Na mit mondott a rabbi ?" - kérdezte látszólag alvó felesége, pedig nem is tudta, hogy ott volt. Elmondta. Kiültette a feleségét egy székre, ahogy a rabbi mondta, s minden nap megkapta a kockacukrot. Harmadnapra felállt. Nemcsak életben maradt, de még szült három gyereket.
Kezdő óvónő voltam. Három évig nem kaptam állást. 1923-ban Tokajban végre állást hirdettek. Egy helyre tizennyolcan adtak be pályázatot. A felügyelőbizottság minden tagjának volt jelöltje. A jegyző lányát maga a főispán patronálta. Anyám barátnője, Grósz Ilonka azt tanácsolta, menjünk ki a rabbihoz. Szekérre ültünk, s áthajtottunk. Elmondtuk, mi a helyzet. "Menjetek haza, meg lesz választva !" - mondta a rabbi. A választáskor valaki új javaslattal állt elő: legyen titkos szavazás! Így történt. A 22 tagból tizennyolc rám szavazott. Később tudtuk meg, mikor a rabbiné (rébchen) meglátogatta Grósz Ilonkát, hogy a választáskor a rabbi egész nap imádkozott. Ma is hiszem, ő segített.
Apám mesélte, hogy szeretett volna kőműves-iskolába menni. Pesten volt az iskola, oda kellett menni felvételi vizsgára. Izgalmában elment a szemben lakó rabbihoz. "Nyugodj meg, sikerülni fog! Inádkozni fogok." Sikerült a vizsga, elment megköszönni a segítséget. "Én a Jóistennel beszélgetek. Tudtam, nem lesz semmi baj." - mondta a rabbi.
Templomból jöttek az emberek, váratlanul nagy zaj támadt. A zsinagóga és a rabbilakás között volt egy kút, beleesett egy gyerek. A zajra a rabbi is előjött. "Nem fog meghalni !" - mondta. Apám azt tanácsolta, engedjenek le kötelet. "Ne kötelet, láncot." - szólt közbe a rabbi. Abba a gyerek, aki a kút szélén a köveket fogta, belekapaszkodott. Lassan húzták. "Óvatosan!" - intette őket a rabbi. Aztán azt tanácsolta, lassan, fokozatosan melegítsék fel. A gyerek életben maradt.
Gyerekkoromban a virágoskertet kapáltam, mikor jött egy néni. Vesz-e nekem az anyám nyakláncot`? - tudakolta, s beküldött megtudakolni. Anyámnak elmondta, hogy nagybeteg az egyetlen lánya, s a rabbit ajánlották. De pénze nem volt, vitte a nyakláncot, de a rabbi nem fogadta el. Anyám megvette nekem a láncot 200 koronáért, az asszony visszament Reb Sájeléhez. "Ez a nyaklánc !" -mondta ő. "Én kiegészítem a pénzed. Nyugodj meg, a lányod meg fog gyógyulni!" Két hónap múlva újra eljött az asszony Székesfehérvár melletti falujából. Megköszönte a rabbinak. "Már jár a lányom."
Hat éves voltam, a papkertben laktunk. Egyszer késő este mocorgás, s valami furcsa ének hallatszott az ablak alatt. Féltünk, mert apám nem volt otthon. Kocogtatták az ablakot, majd újra hallottuk az éneklést. (A szöveg nélküli dallamról lehet szó. - Z. L) Másnap megtudtuk, hogy a szomszéd cigányasszony, Ida néni fogadta be az idegent. Elmondta, hogy a tuzséri fatelep gazdag tulajdonosa volt, eltévedt. A keresztúri rabbihoz igyekezett tanácsot kérni. Két éve meghalt a felesége, meg akarta tudni, jól teszi-e, ha megnősül ?
Közeledett a péntek este, de nem volt hal. A rabbiné idegesen járkált, majd beszólt a férjének: "Nincs hal !" Reb Sájele csak imádkozott. Egy idő múlva a rabbiné újra beszólt: "Itt az este, de még nincs hal !" Mire Reb Sájele: "Légy nyugodt, lesz ! Ne zavarj !" - s újra imájába mélyedt. Nemsokára elszállt egy gólya az udvar fölött, s kiejtett a csőréből egy halat. Körbeszállt, kelepelt egyet. Volt már hal.
Egy zsidó ember elment Reb Sájeléhez: "Szeretném, ha megszabadulna a fiam a gajtétól" (keresztény feleség). Mire a rabbi: "Minden rendben lesz !" - elkezdett imádkozni. Egyszer a férj nem volt otthon, a fiatalasszony tüzes vasalóval dolgozott. Szikra pattant, kigyulladt a függöny, majd az egész ház. Füstmérgezésben meghalt az asszony. Úgy hitték, kérésük teljesült.
Amikor valaki rálépett a rabbi küszöbére, mindannyiszor egy koronát gyártott a prés, ami a küszöbbe volt építve.
Leégett a zsinagóga melletti épület. A rabbi háromszor körülszaladta, s a tűz elaludt.
Nem tudom mék mondta. Amikor meghalt a keresztúri rabbi, nagyot dörrent az ég. Pedig felhő sem volt. Abban az órában halt meg.
Azt írja a könyv, Reb Sájele Szandecből hazajövet halt meg. Ez nem igaz. Ő egy 160 cm magas, köpcös, igen elhízott ember volt. Nem járt sehová. Még az állomásra sem, nemhogy Galíciába.
Nem úgy halt meg, ahogy mondják. Az udvari lakást, melyben fia lakott, újra zsindelyezték. A rabbi papucsban járt. Átment az udvaron, szögbe lépett, de nem sokat adott rá. Harmadnapra bedagadt. Megmutatta híres orvosunknak, Kahán Jakabnak, aki vérmérgezést állapított meg, s kórházba küldte. Nem ment. Harmadnapra meghalt.
Reb Sájele 1925-ben halt meg. Annyian voltak a temetésén, hogy még az akácfákon és háztetőkön is voltak. Filléres vonatnak hívták, amivel jöttek. Az állomásról fuvarosok hozták a faluba a vendégeket. Többet kerestek aznap, mint máskor egy hét alatt.
Anyámtól hallottam, hogy nem szabad a Dereszlán átmenni. A temetőnél, ahol járt, egyszercsak megszólalt egy hang: "Ne tovább ! Ne tovább !" Megijedt, visszafordult. Eszébe jutott a régi történet: van ott egy csipkebokor, ami hétévente lángra lobban. Ha mégis ott akarsz átmenni, tégy szentelt krétát vagy fokhagymát a zsebedbe. Úgy nem lesz baj.
Anyám modern asszony volt. Mégis amikor torokgyíkban voltunk, elment Ereb Sájeléhez. Ő adott anyámnak egy zacskó kockacukrot, amit megáldott. Ebből adott anyám, míg meg nem gyógyultunk.
A szüleim 1920-ban házasodtak. A gyermekáldás késett. Apám gyakran járt át imádkozni Keresztúrba. Kérte a rabbit, járjon közbe a Teremtőnél. Egyszer édesanyám is elment vele. Nem tudott szólni, csak a könnyei záporoztak. Reb Sájele a nevén szólította: Szurele (Szerén) ne sírj, kislányotok születik. Majd elkomorult, olvasott. Szüleim sokat emlegették, vajon mit olvasott ki a sors könyvéből? Én tudom a választ.
Szlukovinyi Péter
www.or-zse.hu
