|
Szia Vendég!
|
|
(5785 Tisri 3) |
|
|
|
Szenes Hanna - Egy hősnő parkjában
2009. november 04. szerda, 11:19
Kategória: Zsidó témák | |
| |
|
Erzsébetvárosban, a Jósika és a Rózsa utca kereszteződésénél kis park foglal helyet. Tavaly ősszel még nem szívesen ült le ide az ember tereferélni, akkor azonban megunták a helyiek és nem helyiek a rendetlen állapotokat. Kezdeményeztek, összefogtak, és meg is valósították – ahogy a mesékben: felújult a park és annak környezete. Újult, idén pedig már a nevét viselő hősnő halálának 65.évfordulójára fognak itt megemlékezni. Remélhetőleg sokan gyűlünk itt össze november nyolcadikán.
Ekkor halt meg ugyanis egy idealista, cionista és rendkívüli irodalmi képességekkel is megáldott fiatal lány. Annyi idős volt, mint e cikkek szerzője, huszonhárom – velem és sokunkkal szemben azonban Szenes Hanna nem csak papírlapon volt antifasiszta. Önként jelentkezett a brit hadsereghez rádiós ejtőernyősnek, hogy egy egyiptomi kiképzés után ledobják Jugoszláviába a partizánok által ellenőrzött területekre. Az volt a célja, hogy a náci vonal mögé bekerülve megszervezze az ellenállást, miután azonban 1944. június 9-én átlépte a magyar határt, szinte azonnal elkapták. A szombathelyi börtön után Pestre vitték, öt hónapig kínozták, nem vallott, végül hazaárulással halálra ítélték.
Szégyen, hogy halála után (1944) majdnem ötven évnek kellett eltelnie, hogy 1993-ban a magyar katonai bíróság végül felmentse. „Hannah Seneshre” büszkébb volt Izrael minálunk, ahol közterületeket, utcákat neveztek el róla, és ahol nemzeti hősként tisztelik. Idehaza, ha megkérdezünk tíz járókelőt, ismerik-e Szenest, talán páran tudják róla, hogy cionista hős volt – de persze ez is kerületfüggő.
Hannáékat azonban a maguk korában jól ismerték. Édesapja a Vígház színpadi rendezőjeként a pesti értelmiségi élet egyik fontos szereplője volt, eminens lányát viszont a numerus clausus miatt nem vették fel az egyetemre. Bár a Szenes család asszimilálódott, és az otthon Anikónak nevezett lány református iskolába járt – mégis kifejlődött Hannában egyfajta zsidó öntudat, amely az édesanyja akarata ellenére elkezdett héber tanulással párhuzamosan folyamatosan elmélyült. Így miután a rendszer igazságtalansága miatt a számára megálmodott tanári hivatás nem vált elérhetővé, cionistaként Izraelbe alijázva azzá a Hannává válhatott, aki világhírű lett. Csak 17 éves volt, amikor is megszokott jó körülményeit felváltotta a Szdot Yam kibuc szántóföldi robotja. Bár egyedül ment, mindvégig tartotta levélben a kapcsolatot édesanyjával és magyarországi szeretteivel. Emellett meg kell említeni Hanna napló és versírási tevékenységét, melyet az izraeli nehéz fizikai munkával eltöltött napok során sem hagyott ki. Miután az akció csődöt mondott, és Hanna a Gestapo börtönébe került, ott is folytatta szüntelenül az írást, számos versét utólag tucatnyi nyelvre lefordították, és később tananyaggá is tették. Álljanak itt zárásként az ő sorai: "Vannak csillagok, melyeknek fénye világít a földön, amikor ők maguk már nincsenek helyükön. Vannak emberek, akiknek csillogó emléke világít, amikor ők maguk már nincsenek köztünk. Ezek a fények csillognak, és különösen, Ha sötét az éjjel: mutatják az utat az embernek.". Namida
|
| |
|
"Szenes Hanna - Egy hősnő parkjában" | Belépés/Regisztráció | 6 Megjegyzés | Vita keresése |
| Minden megjegyzés a szerzők tulajdona. A megjegyzések tartalmáért felelősséget nem vállalunk. |
|
|
|
Re: Egy hősnő parkjában (Értékelés: 1) Szerző: Fuli [9027] Dátum: 2009. november 04. szerda, 11:30 (Felhasználó inf. | Üzenet küldése) | Csak annyi megjegyzésem lenne, hogy a bevezető részben is érdemes a cikk címében szereplő hősnő nevét tisztázni - az egyértelműség miatt. Egyébként gratulálok, jó írás. |
Re: Re: Egy hősnő parkjában (Értékelés: 1) Szerző: Hanna60 [11719] Dátum: 2009. november 04. szerda, 11:53 (Felhasználó inf. | Üzenet küldése) | Véletlenül ismertem meg Dénes Vera nénit, ki Szenes Hanna (Anikó) osztálytársa volt. Tőle tudom, hogy a Cionizmusról, Hezl Tivadarról, a református gimnázium hittan tanárnője, Györgyi néni, sokszor beszélt, s ezért a szivesen jártak a hittan órákra.
Sajnos kevés már az olyan ember, aki személyesen ismerte Szenes Hannát.
Vera néni jelenleg beteg, de ha állapota engedi, jó lenne meglátogatni Őt és beszélgetni Vele, hiszen néhány apró, személyes emlék még közelebb hozhatná a jelenkor emberei számára. |
]
|
|
|
Re: Egy hősnő parkjában (Értékelés: 1) Szerző: mouss [2797] Dátum: 2009. november 05. csütörtök, 08:11 (Felhasználó inf. | Üzenet küldése) | FONTOS! A cikk írójának az én nevem van feltüntetve, de én csak a szerkesztő vagyok, ez pedig Namida írása! |
Re: Re: Egy hősnő parkjában (Értékelés: 1) Szerző: Zlate [355] Dátum: 2009. november 07. szombat, 09:56 (Felhasználó inf. | Üzenet küldése) | Az irás jó, bár van benne pár apró pontatlanság.
(Tegnap elolvastam Szenes Anikó édesanyjának visszaemlékezéseit.)
Csak egy-két pontositás. Édesapja ismert szinpadi szerző volt. 33 éves korában halt meg szivbetegése következtében. A református gimnázium tanárai támogatni akarták, hogy zsidó származása ellenére felvegyék az egyetemre (kitünő tanuló volt), de ő nem akart itt maradni, és itt egyetemre járni, és Izraelben is tudatosan választotta a mezőgazdasági munkát, pedig sokoldalúan és kivételesen tehetséges volt. Először magyar börtönben volt, és a magyar nyomozók kinozták meg, majd utána került több hónapra a németek fogságába. A börtönben is kivételesen viselkedett, nem vallott, és társaiban is tartotta a lelket. Végül ismét magyar őrizetbe került, és magyar biróság itélte halálra.
Ajánlom még Joel Palgi: És jött a fergeteg... c. könyvét. Palgi Szenes Hanna bajtársa volt. Elsős tanitónémtől kaptam ezt a könyvet, diplomata lánya hozta Tel-Avivből 1962-ben. |
]
|
|
|
Re: Szenes Hanna - Egy hősnő parkjában (Értékelés: 1) Szerző: Pozsi [8452] Dátum: 2009. november 08. vasárnap, 21:26 (Felhasználó inf. | Üzenet küldése) | November 8.-án a Szenes Hanna Baráti Kör tagjai megemlékezést tartottak az emlék parkban.
Beszédet mondott Zlate fórum társunk, akinek ezennel is megköszönjük segítségét.
A rendezvényen Zoltai Gusztáv a Mazsihisz Ügyvezető igazgatója is részt vett.
A Baráti Kör tagjai megkoszorúzták az emlékművet és a jelenlévőkkel együtt az emlékezés köveit is elhelyezték. |
|
|
|
Re: Szenes Hanna - Egy hősnő parkjában (Értékelés: 1) Szerző: cicamaca [11880] Dátum: 2009. november 09. hétfő, 15:42 (Felhasználó inf. | Üzenet küldése) | ehhez csak annyit szolok hozza, hogy tomi lapid altal israelben kozzetett ujsagcikk szerint bebocsatast adtak neki a rorkos iratokba, miszeinnt hanna nem halt meg azonnal, megtagadtak tole mindennemu orvosi segitseget, ott verzett el a borton udvaraban. amikor edeasanyja ment a kortonbe/kivegzes napjan/ meg elt! elverzett |
|
|
|
|
|
|