Szia Vendég! (5784 Ijjár 4)

Most (sem) nem kacag
2009. október 29. csütörtök, 09:44
Kategória: Zsidó témák
    

A bíróság Franciaországban összesen 20.000 € bírsággal büntette Dieudonné  M'bala M'bala komikust, aki az egyik műsorában egy notórius Holokauszt-tagadót hívott a színpadra és több sértő megjegyzést is tett.


A 43 éves komikus előadóművészt a párizsi bíróság egyszer 10.000 € bírsággal súlytotta"nyilvános antiszemita sértegetésért" és további 10.000 €-val, amit az őt perlő szervezeteknek kell kifizetnie.
A szóban forgó előadáson Dieudonné a Holokauszt-tagadásért már többször elítélt Robert Faurissont hívta társnak. Az előadás során egy deportáltnak öltözött személy szatirikus ízű díjat adott Faurissontnak. Dieudonné elsimerte, hogy a showt "komédia-bombatámadásnak" szánta, azonban ezt a szabad véleménynyilvánítás köntösébe burkolta.  A bíróság döntését több anti-rasszista és zsidó szervezet is külön üdvözölte.

A kameruni származású Dieudonné egyébként éveken át élharcosa volt az anti-rasszista harcnak. Önmagát mindig baloldalinak és rasszizmus elleni aktivistának mondta, majd szépen lassan közeledni kezdett a francia szélsőjobb, a Nemzeti Fronthoz. Így lett belőle anti-kommunitarista és anti-cionista. Többször büntették már régebbi kijelentései miatt, mikor a zsidó emlékezést kizsákmányoló pornográfiához hasonlította és támadta a "szenvedést kisajátító cionista eszmét, ami hadat üzent a fekete világnak". Pár hónappal ezután újra beidézték és 5000 € bírságra ítélték a "zsidók rabszolgakereskedők" mondatáért. Montrálban 75.000 kanadai dollár megfizetésére ítélték az énekes, Patrick Bruel elleni kirohanásaiért és az Elisabeth Schemla újságíró elleni becsületsértés miatt indult perben további 3000 €-ra.

Politikai pályafutást is tervezett, mikor az EP választásokra az anti-cionista párt jelöltjeként indult. Dieudonné mostani akciója után továbbra is vizsgálat alatt marad egy az Interneten keringő videó miatt, amiben a "Jid' cionista lobbi" és a "rasszista hazugok" kijelentéseket tette.

JMPoint.hu


  

Belépés
E-mail

Jelszó

Még nem vagy a felhasználónk? Regisztrálj, ingyenes!

Beállítások

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat


"Most (sem) nem kacag" | Belépés/Regisztráció | 1 megjegyzés | Vita keresése
Minden megjegyzés a szerzők tulajdona. A megjegyzések tartalmáért felelősséget nem vállalunk.

Névtelenül nem lehet hozzászólni, kérjük regisztrálj!

Re: Most (sem) nem kacag (Értékelés: 1)
Szerző: Fuli [9027] Dátum: 2009. október 29. csütörtök, 10:42
(Felhasználó inf. | Üzenet küldése)
Ahogy elnézem, biztos négergyűlölő is...


Támogatás    Impresszum    Médiaajánlat    Adatvédelem    Kapcsolat
A hozzászólások a szerzőik tulajdona, minden más tartalom: © 2002-2023. JMPoint.hu