Szia Vendég! (5781 Ijjár 27)

Soros György visszavonul
2011. július 26. kedd, 16:01
Kategória: Pénzvilág
    

Soros György
Bezárja hedge fundját Soros György. Bár a milliárdos befektető már korábban visszavonult az aktív befektetési tevékenységtől, fiaival most úgy döntött, felszámolják a Quantum Fundot. Az alap negyven éven keresztül nagyjából 20 százalékos évi átlaghozamot produkált, az elmúlt másfélévben azonban igen gyengén szerepelt.
Soros Görgy bezárja a világ legsikeresebb hedge fundját, mostantól csak saját vagyonát gyarapítja, derül ki egy, a befektetőknek küldött levélből, amelyben Soros fiai, Robert és Jonathan, a fedezeti alap vezetői köszönik meg a befektetők eddigi bizalmát, írja a Bloomberg. 


Soros György 1930-ban született Schwartz György néven, Budapesten. Miután túlélte a náci megszállást, a kommunista diktatúra elől az Egyesült Királyságba vándorolt ki 1947-ben, ahol a London School of Economicson szerzett diplomát. Soros később 1956-ban az Egyesült Államokba költözött, ahol egy ideig filozófusként, majd tőzsdei alkuszként és értékpapír-elemzőként dolgozott. 1969-ben megalapította saját hedge fundját, a Quantum Fundot, amelyet a Soros Fund Management-en keresztül irányított, és amely a történelem egyik legsikeresebb hedge fundja lett. Soros nem csak sikeres spekuláns, de elismert közgazdász is volt, aki az 1987-ben megjelent A pénz alkímiája című könyvében is kifejtette reflexivitás elméletét.

Soros a 25,5 milliárd dollárt kezelő alapot négy évtizeden át kezelte, most azonban úgy döntött, kifizeti a külső befektetők pénzét és csak a családi vagyont kezeli tovább.

A döntés mögött az lehet, hogy az új szabályok szerint 2012-től az amerikai hedge fundoknak regisztrálniuk kell magukat a felügyeletnél, ami a 150 millió dollárt meghaladó fedezeti alapoknál információszolgáltatást is maga után von, mivel azonban az alap egy ideje szinte csak a család vagyonát kezelte ezentúl inkább más formában üzemeltetik tovább.

A Quantum Fund 1969 óta átlagosan évente 20 százalék körüli hozamot produkált, ám az utóbbi másfél éve már nem sikerült jól, 2010-ben 2,5 százalékos hozamot értek el, idén már 6 százalékos veszteségnél járt az alap. Ekkor döntöttek úgy, hogy felfüggesztik a további kereskedést, és tőkéjük 75 százalékát kockázatmentes likvid eszközökben tartják.

A Quantum Fund alapvetően globális makró stratégiát követett, sőt ennek a hedge fund stratégiának a legnevesebb képviselője volt. (A globális makró stratégia kialakításakor az egyedi vállalati elemzések helyett, alapvetően makrogazdasági folyamatokat elemeznek a globális makró hedge fundok menedzserei.)

A Quantum Fund fénykorát a 70-es években élte, 1970 és 1980 között 4200 százalékos hozamot produkált, míg ez idő alatt az S&P 500 index 47 százalékot emelkedett. Soros igazán nagy hírnevet 1992-ben szerzett, amikor úgy döntöttek, elkezdenek nagyban fogadni a font leértékelődésére a német márkával szemben. A font túlértékelődését látva más befektetők is beszálltak a font eladásba, így végül a jegybank megadta magát, és kénytelen volt kiszállni az európai devizák között létrehozott úgynevezett valutakígyóból.

Később Sorosnak voltak kevésbé népszerű, és kevésbé sikeres befektetései is. Az 1997-es ázsiai válság során például Soros nagyban fogadott a thai deviza összeomlására, és bár ezzel maga is hozzájárult a thai fizetőeszköz jelentős leértékeléséhez. Kevésbé sikerült később az orosz befektetése, amikor az orosz összeomlást megelőzően vásároltak orosz részvényeket és kötvényeket. Ráadásul Soros a rubel leértékelését ajánlotta közben az orosz vezetőknek, akik végül meg is fogadták tanácsát.

Bár a válságot sikerült nyereséggel átvészelniük, jelentősen felülteljesítve a szektort és a piacokat is, ám az utóbbi másfél éve már nem sikerült igazán jól az alapnak. A közel 15 milliárd dolláros magánvagyonnal rendelkező, lassan 81. életévét betöltő sztárbefektető a hedge fund bezárása ellenére valószínűleg továbbra is megosztja majd véleményét a nagyközönséggel, egyes gazdaságpolitikai témákkal kapcsolatban.

Forrás: Index, Portfolio

  

Belépés
E-mail

Jelszó

Még nem vagy a felhasználónk? Regisztrálj, ingyenes!

Beállítások

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat


"Soros György visszavonul" | Belépés/Regisztráció | 0 Megjegyzés
Minden megjegyzés a szerzők tulajdona. A megjegyzések tartalmáért felelősséget nem vállalunk.

Névtelenül nem lehet hozzászólni, kérjük regisztrálj!
Támogatás    Impresszum    Médiaajánlat    Adatvédelem    Kapcsolat
A hozzászólások a szerzőik tulajdona, minden más tartalom: © 2002-2012. JMPoint.hu