Új ismeretterjesztő sorozatunk kizárólag a JMPoint-on olvasható először! Licskó Gabriella meglepően eredeti perspektívából közelíti meg a modern és egyben régi Izraelt. Nem véletlen, hogy előadásaival és előadás sorozataival olyan neves helyeken találkozhatunk már, mint az Izrael Center Jeruzsálemben. Közönsége zsidókból és nem zsidókból, fiatalokból és idősebbekből, vallásosokból és szekulárisakból áll, előadásai héberül és angolul is hallhatóak.
A legnépszerűbb sorozata a 150 részes Zsidó Ki-kicsoda?- amely az izraeli ortodox társadalmat és kultúrát mutatja be a Meah Shearim legzártabb közösségétől a legmodernebbnek számító vallásos kibuc mozgalmakig. Előadásait ruha bemutatókkal, zenei és fénykép prezentációval és kóstolókkal is színesíti. Bemutatja a csoportok öltözködési szokásait, ideológiái hátterét, a rebecenek és a nők életét, fontosabb személyiségeit.
Első magyar nyelvű cikkével ezekből az előadásokból kapunk ízelítőt.
Izrael vagy az antropologusok paradicsoma
Megjön a busz. A tömeg megrohamozza. A sornak itt alig van szerepe. Mindenki az ablak mellett szeretne ülni, én is. Az ajtó felé tolakszom és közben olyan magasröptű gondolataim vannak hogy hogyan lett Izrael az „antropológusok paradicsoma”. Valahogy nem voltam elég fürge, úgyhogy egy nő a táskájával fejbe is vágott. Engem is, és a mögöttem levőt is. Várjunk csak egy percet! Hirtelen azt gondolhatnánk, hogy ez az ország nemcsak hogy nem bizonyos “entellektüelek” édenkertje, hanem senkié sem, csakis a bunkóké meg a bunkóságé. És talán azé a nőé aki az előbb a táskájával tolakodás közben fejbe vágott. Valaki csöndesen és kiábrándultan megszólal: hát ez nem Európa! Hát nem. Ez Közel-Kelet, bár annak a legfejlettebb országa. Izrael pontosan Afrika és Ázsia között helyezkedik el. A rossz nyelvek szerint meg is látszik rajta. Ahogy nagyon sok minden más is. Úgy a neveletlenség mint a több ezer éves civilizáció. Az ország ahova zsidók százezrei kétezer éven keresztül álmodtak visszatérni, nem csak a zsidókat ragadja magával, hanem oly sok mindenki mást is. Ez néha rendkívül bonyolult együttélési problémákat is szül……. A mai Izrael nem pusztán történelmi csoda, hanem különböző kultúrák és kulturálatlanságok különleges találkozási helye. Semmi esetre sem Európa.
A busz elindul, én meg a negyven utas között alkalmi beszélgetőpartnert és adatközlőt keresek. “Don’t talk to strangers” ezt a szólást bizonyára nem itt találták ki. Az izraeli életforma és a buszutazások határozottan kedveznek a terepmunkának és a közvetlen kutatásnak. Gyorsan végignézek az arcokon és az etióp nő mellé ülök. Tegnap orosz bevándorlókkal beszélgettem, tegnapelőtt egy Fülöp-szigeti vendégmunkással. Holnap talán egy több generációs szabre askenázit fogok keresni. Hogy új kapcsolataim legyenek, teljen az idő, gyorsabban változzon a táj. A táj az bizony állandóan változik. Azt már mindenki rettenetesen unja, hogy oly sokan azzal példálóznak, hogy amilyen kicsi az ország olyan óriási a földrajzi és kulturális változatossága. Unalmas, de igaz. Elég két-három órát utazni és a mediterrán környezet útközben sivataggá változik. A világ legalacsonyabb pontja, a Holt-Tenger csak egy órányira van Jeruzsálemtől. Tel-Aviv és Jeruzsálem háromnegyed óra utazás. 45 perc, két külön univerzum. (És természetes hogy egy univerzumon belül is saját önálló világok léteznek). Izrael modern ország és valami nagyon régi is egyben. Ami igaz a tájra, az igaz emberekre és kultúrákra is. Itt minden van. Szekuláris és ultra ortodox közösségek, sokszor csak pár utca választja el őket egymástól. (Én leginkább a különböző ortodox zsidó csoportok vizsgálatára specializálódtam. Meg az öltözködési kódjaikra. Nem ritka, hogy egy adott ember zoknija alapján meg tudom mondani, hogy az illető hova küldi a gyerekét iskolába.) Modern ortodox, vallásos cionista és kiábrándult posztcionista szkeptikus, high-tech és nomád vándorok. A buszon ugyanúgy lehet klasszikus sémi arcokat látni, mint európaiakat, ázsiai vonásokat és afrikaiakat. Izraelben egy érdeklődő askenázi zsidó előtt feltárulhat a szefárd és keleti zsidó kultúra, szokásaival és főbb csoportjaival. Az ország zsidó lakosságának fele keleti származású (Edot ha Mizrach). Önmaguk vagy szüleik, nagyszüleik Észak-Afrikából (Marokkó, Tunézia, Algéria,Líbia,Egyiptom), Ázsiából (Jemen, Irak, Irán, Afganisztán, Üzbegisztán, Grúzia, Szíria, Libanon) vagy balkáni országokból (volt Jugoszlávia, Bulgária, Görögország, Törökország) tértek vissza Izraelbe. És vannak persze kifejezetten „egzotikus” csoportok is.
Ma indiai eredetű zsidókkal találkozom egy dél-izraeli kisvárosban. Az úton etióp szomszédommal arról beszélgetünk, hogy milyen érzés bevándorlónak lenni. Erről az állapotról Izraelben oly sokaknak közvetlen vagy közvetett emlékei vannak. (Bár néha ezt igyekeznek jól elfelejteni) Hogy miért? Mert Izrael egy bevándorlóország. Az is volt, az is maradt. Minden tíz-tizenöt év új bevándorlási hullámot és új, eltérő életszemléletű és civilizáltságú csoportokat hoz. Ez nagyon nagy mértékben színesíti az izraeli kultúrát és a mindennapokat. És persze új „bevándorlóvicceket” produkál. Hisz a rossz nyelvek szerint, az izraeliek nagyon szeretik a bevándorlást, a bevándorlókat viszont már kevésbé. Újra meglök a „táskás nő”. Most süteményt kínál! Ő húsz éve jött. Már pár szó után tudom, hogy ő lesz életem legjobb bukharai (üzbegisztáni, és tadzsikisztáni zsidók) adatközlője.
Az etióp nő először afrikai falusi életről mesél. Majd a repülőútról és a „Salamon király hadműveletről” amely gyökeresen megváltoztatta az életét. A nyomor szegénységgé alakult. Történeteiben a talajvesztettség és kultúrsokk érzése keveredik a visszatérés örömével. Reméli, hogy gyerekeinek könnyebb lesz. Ha izraeli születésűek, talán igen. Az anya reményeit, kétségeit és nehéz szatyrait periférián levő „fejlesztési városba” viszi haza.
A Shavei Israel szervezet eltökélt szándéka hogy a világ különböző tájain élő magukat zsidóként definiáló csoportokat Izraelbe telepítse. E közösségek nagyja részlegesen zsidó hagyományokat követett, viszont a helyi lakossággal is keveredett. Ennek ellenére sokszor az elveszett tíz törzs (az asszirok által i.e. 722 -ben száműzött észak izraeli törzsek) egyikének tartják magukat. Gondoljunk csak az Ázsiából már részlegesen Izraelbe hozott Bnei Menashe csoportra. Az utolsó kínai zsidók aliáya is megkezdődött már Kai-Phengből. Aliya, visszatérés, szeretettel várunk otthon! A történet nem ilyen egyszerű. Az izraeli bürokrácia nehéz dió, a hivatalok egy része a sztálini Szovjetunióban is vonalasnak számított volna. Állandóan papírokat és újabb papírokat kér. A „világ végén” nem mindig vannak papírok. Mission Impossible? A „zsidók országában” kapcsolatokkal, sírással, üvöltéssel, székborogatással stb…… a végén általában mindent el lehet intézni. Ehhez néha hosszú évek kellenek és kötélidegek. És nem kevés idealizmus.
De tényleg, hol vannak az indiánok? Valamire való országban ők sem hiányozhatnak. Az „Inka zsidók” jó tizenöt éve már megérkeztek. Az észak perui Truhillo városából származó Kecsua csoport az egyik legkomolyabb és legkülönlegesebb zsidóságba betért közösség. Persze nem kell ahhoz zsidónak lenned, hogy az izraeli kultúra egy különös színfoltját képviseld. A beduinok sivatagos területen élő muzulmán vallású nomádok vagy félnomádok. A Karmel hegy lábánál lakó drúzok a világ egyik legegyedibb és legtitokzatosabb csoportja. Szinkretista vallásuk idegenek előtt ismeretlen, a legtöbb falujukat női polgármesterek irányítják. A férfiak nem ritkán az izraeli hadsereg legjobb alakulataiban szolgálnak. A Grizim hegyen élő maroknyi Szamaritánus csoport sokak szerint egykori asszír telepesek leszármazottja, ők magukat viszont az igazi, hamisítatlan „Izrael házának” tartják.
Az „izraeli–arabok” izraeli személyi igazolvánnyal, állampolgársággal rendelkeznek, de a hadseregbe nem mennek. A palesztinoknak nincs izraeli állampolgárságuk, mindennapi életüket terrorszervezetek irányítják…. A muzulmán testvéreik által igencsak nem kedvelt keresztény arabok az izraeli társadalom egyik legiskolázottabb, békés rétegét képviselik.
Ha egy ország egy bizonyos civilizációs szintre eljut, megjelennek a vendégmunkások. Az egyik legnépesebb csoportot a Fülöp-szigetiek teszik ki. Hihetetlenül munkabíró és az esetek nagy többségében nagyon békés emberek. Afrika több országa továbbra is tűzfészek, így hát sok menekült és egyéb jobb életben bízó (sajnos nagyszámú bűnöző is) érkezik a Fekete-Kontinensről is. Az hogy Izrael továbbra is a világ egyik legkeresettebb pontja, sajnos a rettenetes és állandóan egyre emelkedő ingatlanárak is jelzik. Az ingatlanárak amiket az általam egyébként nagyon is kedvelt, (barátaim felét ők teszik ki) egyre nagyobb számban érkező Amerikaiak vertek fel (sajnos többek között az emelkedő ingatlanárakat okolhatjuk sok bennszülött izraeli megélhetési elvándorlásért is). Vannak akik elmennek, mindig többen jönnek, akár a politikai helyzet dacára is. Pápuákkal (Új-Guineai többnyire kannibál vagy posztkannibál törzsei) eddig még nem találkoztam, de tudom hogy ez is pusztán csak idő kérdése. Tíz év sem telik bele és ők is megjelennek. Persze csupán azok, akik soha életükben nem ettek embert, csak a szomszédaik áldoztak eme kulináris élvezeteknek.
Pár éve beszélnek már egy magashegységi, izolált, kemény katotnanépről. Afganisztánban a talibánok is rettegnek tőlük. Több olyan bibliai törvényt, mint például a megkövezés a mai napig gyakorolnak. Állítólag az egyik elveszett zsidó törzset tisztelhetjük bennük. Ha így van, akkor lehet hogy nem sok idő telik bele és, és………újra megváltoznak a közel-keleti erőviszonyok. 5 -10 millióra tehető a számuk. Remélem hamar ideérnek.
Izrael nem Európa. Ha megjön a busz, a tömeg az ajtó felé csődül. Mindenki ablak mellett szeretne ülni. De ne ítéljünk olyan hamar. Az a nő aki ma próbál majd félrelökni,az holnap a legjobb barátod lehet.
Licskó Gabriella (Izrael)
