Szia Vendég! (5785 Tisri 3)

Tizenéves fiú okozta a tüzet Haifa környékén
2010. december 07. kedd, 10:54
Kategória: JMPoint
    

Egy 14 éves fiú okozta Izrael történetének legnagyobb és legpusztítóbb erdőtüzét.



A rendőrség hétfő reggel tartóztatta le a fiút, aki a kihallgatás során elismerte, hogy az erdőben vizipipázott, ahol aztán nyílt területen dobta el a még égő szenet, ami lángra kapott. A fiú azt mondta a rendőröknek, hogy annyira megrémült a történtektől, hogy visszafutott az iskolába, de az esetet nem jelentette senkinek. A 14 éves diákot kedden állítják a haifai illetékes bírósági tanács elé, ahol a vizsgálati fogsága ügyében tárgyalnak majd.

A bíróság előtt korábban meg megjelent két tizenéves fiú, akiket a rendőrök szombaton tartóztattak le gyújtogatás vádjával. A 14 és 15 éves fiúk édesapja szerint a fiatalok nem tartózkodtak a helyszínen, amikor kigyulladt az erdő. - Úgy vitték el őket a rendőrök, mintha terroristák lennének - nyilatkozta az édesapa a helyi sajtónak. Az apa elmondása szerint lakhelyük több kilométerre van a tűzfészektől, valamint gyermekei nem dohányoznak, tábortüzet sem gyújtanak, sőt, az oltásban is segédkeztek.

David Cohen rendőrbiztos szerint az izraeli rendőrség északi központjának helyzetelemzése alapján a tüzet nem gyújtogatás, hanem gondatlanság okozta.

A karmeli tűzben 41 ember vesztette életét, és közel 50 000 hektárnyi földterület égett le.

bombahir.hu


  

Belépés
E-mail

Jelszó

Még nem vagy a felhasználónk? Regisztrálj, ingyenes!

Beállítások

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat


"Tizenéves fiú okozta a tüzet Haifa környékén " | Belépés/Regisztráció | 2 Megjegyzés | Vita keresése
Minden megjegyzés a szerzők tulajdona. A megjegyzések tartalmáért felelősséget nem vállalunk.

Névtelenül nem lehet hozzászólni, kérjük regisztrálj!

Re: Tizenéves fiú okozta a tüzet Haifa környékén (Értékelés: 1)
Szerző: Avi [5912] Dátum: 2010. december 07. kedd, 12:38
(Felhasználó inf. | Üzenet küldése)
Gyerekeke mki a fészkes fenéért kell minden sajtóban megjelent húlyeséget készb ténynek venni? Néha jómagam is beleesek ilyen hibába de könyörgöm csak most sikerült eloltani a tühzet, hogy végre megeredt az eső is. A vizsgálatok csak most fognak kezdődni de a sajtónak már van gyanusitottja mert el kell adni az ujságot. Inkább arról irnának, hogy a tüzoltóságnak szánt pénzt lenyelték annó. Ha nem amerika és Ausztrália siet a segítségünkre, mert az izraeli tüzoltoságnak nincsenek se helikopterjei se repülői és ezeket adta kölcsön az USA és Ausztrália. Sót a törökök is adtak két helikoptert. Persze ettől még nem simultak el az ellentétek amik májusban robbantak ki.



Re: Tizenéves fiú okozta a tüzet Haifa környékén (Értékelés: 1)
Szerző: MrChef [7428] Dátum: 2010. december 10. péntek, 14:02
(Felhasználó inf. | Üzenet küldése)
Csodálom, hogy az arabok eddig nem próbálkoztak gyújtogatással. Most ezzel nagy ötletet adtak nekik, bár láttam videót, ahol néhány arab megpróbál gyújtogatni, autóból kipattannak majd vissza, de az egészet műholdról figyelték az izraeliek, és 15 perc alatt lecsaptak rájuk...:-D


Támogatás    Impresszum    Médiaajánlat    Adatvédelem    Kapcsolat
A hozzászólások a szerzőik tulajdona, minden más tartalom: © 2002-2023. JMPoint.hu