Szia Vendég! (5784 Niszán 11)

Tudósítás az Egri zsidó polgárok c. könyv bemutójáról
2005. december 30. péntek, 17:52
Kategória: Zsidó témák
    

December 27-én, 14 órakor Egerben, a volt ortodox zsinagógában mutatta be a szerző és a kiadó, illetve Székely Gábor, a Szerencsejáték Rt. vezérigazgatója a megjelent kötetet.



Ide jártunk a háború után imádkozni 1950-ig – nézett szét Székely Gábor a Kossuth Lajos utcai zsinagógában, amely jelenleg a Forrás Gyermek-Szabadidőközpontnak ad helyet, s ahol tegnap bemutatták Orbánné dr. Szegő Ágnes új könyvét: Egri zsidó polgárok.

A kötet alig több mint száz év történését öleli fel. Egerben 1840-ben engedélyezték a zsidó családok letelepedését. Eltűnésük 1944-ben a munkaszolgálattal, majd deportálásukkal kezdődött. Akik túlélték a haláltáborokat, s visszatértek, azok közül 1950-ben többen emigráltak, aztán 57-ben folytatódott a kivándorlási hullám.

A halottakért mondott imánál a zsinagógából kiküldik a gyerekeket. Székely Gábor szomorúan idézte fel a napot, amikor már ő volt az egyetlen, aki a kertben várakozott a felnőttekre. Orbánné dr. Szegő Ágnes könyvével emléket állít azoknak, akik munkája nélkül a város nem lehetne az, amilyennek ma láthatjuk. A templomukról már csak a képek bizonyítják, hogy gyönyörű volt, de áll még a Kossuth utcában és a Hibay Károly utcában az imaház, a zsidó iskola, és számos épület, amelyben éltek, kereskedtek, műhelyeket működtettek, és megmaradt a temetőjük, ahová a távol élő leszármazottak viszszatérnek emlékezni.

Orbánné dr. Szegő Ágnes Tiszafüreden él, ott kezdte meg kutató munkáját. A szálak Egerbe vezettek. Interjúalanyai, elbeszélői hatására levéltári anyagok gyűjtésébe kezdett, régi újságokat, könyveket tanulmányozott, fotókat kért és kapott, s összeállította, megírta az Egri zsidó polgárok című kötetét. Munkatársa Breuer Tiborné és Miskolczy László volt, a kiadó a budapesti VPP Bt.

A könyvbemutatón Orbánné dr. Szegő Ágnes képekkel illusztrált előadásában szólt arról, hogy 1841-ben, a zsidó családok betelepülését követő évben megalakult a Chevra Kadisa (Szentegylet), és a patakparton, a Hibay utcában 1851-ben megépült az első templomuk. Ezt később kultúrházként használták, mert felépült az azóta már nem létező zsinagóga. A kiegyezéstől a második világháborúig bekapcsolódtak a város gazdasági, művészeti és sportéletébe. Jelen voltak a városvezetésben, és a legtöbb adót fizetők között. A zsidók számára mindig fontosak voltak a könyvek, ezen keresztül a tanulás, belőlük lettek az orvosok, a jogászok, a bankárok, a kis- és nagyiparosok, írók, művészek. A kötetben életrajzokat is találunk. A város megbecsült iparosainak, kereskedőinek, vendéglőseinek sorsát olvashatjuk el. A könyvet számos fotó gazdagítja, amelyek családi fotóalbumokból kerültek elő, egyik-másik Izraelből és az Egyesült Államokból érkezett, régen kivándorolt famíliák hagyatékából. A könyvben megjelenített adatokból kitűnik, hogy 1941-ben Egerben 32,5 ezren éltek, közülük 1787-en voltak zsidók.

Megjegyzés: Forrás: http://www.hevesmegyeihirlap.hu/index.php?apps=cikk&d=2005-12-28&r=1&c=477130

  

Belépés
E-mail

Jelszó

Még nem vagy a felhasználónk? Regisztrálj, ingyenes!

Beállítások

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat


"Tudósítás az Egri zsidó polgárok c. könyv bemutójáról" | Belépés/Regisztráció | 4 Megjegyzés | Vita keresése
Minden megjegyzés a szerzők tulajdona. A megjegyzések tartalmáért felelősséget nem vállalunk.

Névtelenül nem lehet hozzászólni, kérjük regisztrálj!

Re: Tudósítás az Egri zsidó polgárok c. könyv bemutójáról (Értékelés: 1)
Szerző: Sholem [5833] Dátum: 2005. december 31. szombat, 14:48
(Felhasználó inf. | Üzenet küldése)
Alapvető fontosságúak az ilyen munkák. Komoly szolgálat az utókornak és tisztelet a múltnak. Minden bizonnyal az utolsó pillanatait éljük az adatok - képek hozzáférési lehetőségeinek. Ezért egy ilyen könyv létrehozása önmagában is üdvözlendő. Gratulálok és sok sikert kívánok hozzá! Sholem P.S. Jó lenne ismerni a kötet hozzáférhetőségét!



Re: Tudósítás az Egri zsidó polgárok c. könyv bemutójáról (Értékelés: 1)
Szerző: Maria [2661] Dátum: 2006. január 10. kedd, 18:07
(Felhasználó inf. | Üzenet küldése)
Február 5-én a Bálint Házban lesz a bemutatója, ott lehet majd kapni.


Támogatás    Impresszum    Médiaajánlat    Adatvédelem    Kapcsolat
A hozzászólások a szerzőik tulajdona, minden más tartalom: © 2002-2023. JMPoint.hu