„Az élet élvezete nem kiváltság, de nem is bűn. Nem a lusták
titka. Az élet szeretete nem kéjelgés, hanem bölcsesség.
Derű.”

Ezzel a hitvallással él és alkot sokak örömére Kornis Mihály magyar író, aki május 10-én volt 60 éves (egy napon születve anyámmal). A Lukácsban korábban sokszor láttam felbukkani a vízből egyszerre vidám és szomorkás, összetéveszthetetlen fizimiskáját: megtisztelő volt egy medencében pancsolni hazánk egyik legokosabban fogalmazó művészével. Isten éltesse!



A korán elment kortárs, Balassa Péter így szól róla 1987-ben a Kortársban: „Nevetése független, de nem anyagidegen; része egy teljességnek, amelynek tragikus látás a neve. Mindehhez járul Kornis tragikumának igazi magva, az említett szociális érzékenység és néma szolidaritás szemléletmódja, ami a Hallelujától a Kozmáig egyenletesen jelen van, és az utóbbiban valódi tragédiát eredményez. A szociális lelkiismeret ébrentartása és művészi formává emelése mélyen összefügg az artikulációs, a nyelvi képességekkel és lehetőségekkel (ezért oly jelentős a „nyelvrontás”, a hebegés, dadogás és a
„hadoválás” szerepe ezekben a drámákban), a nyelvi
különbségek kritikájával, a „kiválasztottság”, a műveltség
birodalmának állandó erkölcsi szembesítésével. Kornis darabjai bizonyos mértékig az artikuláció tragédiái is.”

"A zsidóság számomra nem faji, nem is vallási vagy hitéleti kérdés. - mondja egy interúban Kornis. Zsidó is, magyar is döntés és választás okán vagyok. Felfogtam sorsomat idejekorán. Zsidónak lenni minden zsidó számára aktuálisan megértendő feladat, nem mindenkire egyformán érvényes előírás. Akkor kényszer. Kertész Imre vagy Joszip Brodszkij, számomra ők a hiteles zsidók. Életem végén tervezek egy olyan könyvet írni, amiben visszahívom a zsidókat Izraelből oda, ahol megszülettek. Miért nem vagytok ott, ahol apáitok és nagyapáitok éltek, miért nem hirdetitek a népek között, amit Mózesnek az Isten kinyilatkoztatott? Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú életű légy azon a földön, amit (ők, megszületésükkor Tőlem, a Teremtőtől) kaptak. A Tórában az Örökkévaló mintha azt mondta volna a zsidóknak: Titeket arra választottalak ki, hogy engem a legnehezebb körülmények közt is tanúsítsatok, nem magatokért, hanem az egész világ javára. Mutassátok meg a népeknek az Egyet. Áldozzátok magatokat értem a világnak. Ezt érzem és ezt értem zsidónak a létben. Viszont ettől van a viszolygásom is a hivatalos zsidóságtól. Pártigazolványt nem kérek arról, hogy zsidó vagyok. Annak megítélését, hogy ki a jó és ki a rossz zsidó, az Örökkévaló itéletére bízom. Azt pedig, hogy ki zsidó és ki nem, Auschwitz és annak tagadása után ma már a világon mindenki tudja. Nem fogják az igazolványom kérni a döntő pillanatban - sem itt, sem a Seolban vagy Ábrahám kebelén."

A mai világról ezt mondja:
"Sokakkal ellentétben azt gondolom, hogy ami Magyarországon van, az van mindenütt a világon, vagy azzal arányos, annak megfelelő zűrzavar honol szerte a földgolyón mindenütt. Egy globális civilizáció igazi, nagy és mélyreható válságáról van szó, szoros összefüggésben a kommunizmus eszméjének és egyáltalán minden baloldaliságnak, jobboldaliságnak (spekulatív ideologiának, huszadik századi utópiának) a bukásával. A rendszerváltás pillanatában, a la Fukuyama, úgy tűnt, mintha lehetne olyan világ, amiben egyetlen erő van, a pénz. Ha az képes lenne a saját erejét közegellenállás nélkül megvalósítani! Csakhogy nem képes. De – és ez az, amit ennek a válságnak a kapcsán szívesen elhallgatnak –, eközben mégis minden megy tovább.
Fellinivel szólva „és a hajó megy”. Business as usual. Rohanunk – nem a tőzsdekrachba, nem is a forradalomba – de az ökológiai katasztrófába. A glóbusznak persze azok a részei a leghangosabbak a panasztól, amelyek a legkevésbé érintettek a válság katasztrófájától. Nem India, Kongó, Észak-Korea és Szudán agonizáló hangját lehet hallani erősen, hanem a New York-i, párizsi, budapesti, varsói értelmiségét, akik indulatosan zokognak, hogy ez így nem mehet tovább…. És közben minden megy tovább.
Messze vagyunk azoktól a pánikjelenségektől, amik az 1929-ben kirobbant pénzügyi világválság után oly természetesek voltak, nincsenek kiugrálások a Wall Street legfelső emeletéről, nem szegez pisztolyt a homlokához egyetlen politikus sem, a helyzet szenvedésteli, de – mint általában a világ történelem nevű bűneset - élhető, tartható.
„A világ így ér véget” – jövendölte egy korszakos versében T. S. Eliot – „nem bumm-mal, csak nyüszítéssel”. Ő, mélyen vallásos ember, ugyanazt észlelte, mint mi: a Messiás végtelen sok idő múltán jön el. Valószínűleg nem ma. Bárha reméljük. De még holnap sem valószínű. Ne várjatok semmi látványosat. Én már láttam legalább egy igazi katasztrófát, 56 után, Magyarországon, egy ország lelki közössége omlott semmivé egy-két hónap alatt, ez, ami van, tovább fog tartani.
Ennek az állapotnak az a jellemzője, hogy élhető és hosszú-hosszú ideig tartható. A nehéz, a gyors katasztrófa könnyű – a hősnek legalább. Alig várja, hogy hősi halált haljon. A többi marad. Mindenek előtt a nincstelenek kínhalála zajlik ma, lényegében észrevétlenül. Hogy kell azt mondani, ha valamit direkt nem akarnak észrevenni hárommilliárdan?"

A legnagyobb sikert aratott műben, a Vigasztalások könyvében a megszokott a kifinomult érzékenységű és nagyon pontos Kornist olvashatjuk:

"Sose bánts senkit, mert azzal a hatalmába kerülhetsz. Elmondom, hogy értem ezt. Nem úgy tanácsolom ezt neked, mint aki képes rá, hogy ne bántson meg senkit. Ellenkezőleg. De ma már, amennyire csak tudom, fékezem magam. És nemcsak azért, mivel beláttam, hogy ha bántásra sértéssel felelek, csak a gyöngeségemet bizonyítom - félelmemet, hogy talán nem tudom a választ az életnek egy hozzám intézett kérdésére, amitől pánikba esve, a problémát a másik felől érkező sértésnek és sérelemnek érzékelem, és a bennem keltett indulatot hajítom vissza, válaszul -, hanem azért is óvakodom attól, hogy megsértsek bárkit is, mivel beláttam, hogy akire haragszom, annak ezáltal hosszú időre a hatalmába kerülök. Akkor is, ha ő ezt nem tudja. Igazságtalanságot követek el vele szemben, s ezzel viszonyba lépek vele. Alárendelt viszonyba kerülök. Nem elég, hogy a sérelemmel, amelyet nekem okozott, kéretlenül is az adósa lettem, de ráadásul növelem is adósságaim számát, azzal, hogy gyorsan vissza akarom adni a kölcsönt. Ezzel a lépésemmel nem neki, hanem az igazságnak válók adósává. Olyan értelmetlen eljárás ez, mintha valaki, akit azzal gyanúsítanak, hogy felgyújtotta a szomszéd falut, válaszul, kétségbeesésében felgyújtja annak a házát, aki őt a szomszéd falu felgyújtásával megvádolta."