Szia Vendég! (5781 Támuz 2)

20 éve nincs közöttünk Kálmán György
2009. február 19. csütörtök, 18:12
Kategória: Kultúra
    

Kálmán GyörgyLegendás Lucifer (Madách: Az ember tragédiája), Marat (Weiss: Marat halála) és Robespierre (Büchner: Danton) és verset mondó ember volt. Orgánuma adta karakterét, de ő több volt/más volt Humphrey Bogart magyar hangjánál. Érzékeny volt, akinek sok csend és nyugalom kellett a színészi újralétezéshez. Két évtizede csak a csend…

Kálmán György (1925) színészöltőnyi tapasztalat birtokában elfutott színházszerelmétől, mint az öreg Tolsztoj, amikor képtelen volt egyetérteni a színházzal magával. Bőrén érzi: hol él. A belélegzett levegővel szívja magába elkedvetlenítő ismereteit a társadalomról.
A Lear király fenyérén, a bolond folt hátán folt rongyaiban is hasonlóképp pöckölte magáról a készülő vihar szélrohamában a szabad erdőn a láthatatlan pihéket. Ebben a szerepében rémlett legkeserűbbnek. Shakespeare-t játszott, de saját szavaivá írta át a fordítást, reménytelen pátosszal, keserű eljövendöléssel közölve:
„És oly idő jön, aki még megéri,
Hogy fő divat lesz lábbal mendegélni.”
Finom, távoli idegenséggel jelent meg. Álomszerű távolságtartással élt benne. Akár élete utolsó éveiben, amikor esténként beült valamelyik színház társalgójába, mert szereptelen sem tudott színház nélkül élni. Odafigyelés volt benne mások iránt, gyengédség, törődés, mégis messziről, valahonnan túlról beszélt, túlról szólt, más elszámolási rendszerből.
Ragasztott szakáll helyett saját szőrzetet növesztett. Maszkot csinált mindennapjaira. Mögé rejtőzött. Vastagodott körülötte a magány. Nem is a betegség végzett vele. Kiszorult lassan az életből.
Jellemző rá, hogy amikor Marton Endre 1971-ben Hamlet szerepére kérte, így válaszolt: „Amíg Gábor Miklós él, nem vállalhatja színész, hogy eljátssza a Hamletet” Pedig bátran vállalhatta volna.
Önéletrajzából: „A Papának körkötőgép-üzlete volt. Születésemtől harmincöt éves koromig a IX. kerületben, a Ráday utcában laktam a szüleimmel és a nővéremmel. Szegény, középpolgári család voltunk.
Első elemitől az Ipar utcai polgári negyedik osztályáig nagyon rossz tanuló voltam. A polgári után beálltam kesztyűsinasnak (de soha nem hozakodtam elő vele akkor, amikor ebből hasznot lehetett volna húzni). Négy évig dolgoztam inasként egy műhelyben, bőrkikészítést, bőrfeldolgozást tanultunk. A pénzt hazaadtam.
Mire 1943-ban segédként felszabadultam, már nem volt kesztyűbőr, így cipőfelsőrész-készítő lettem. Aztán elfogyott a felsőbőr is. Asztalossággal próbálkoztam, később nyakkendő-készítéssel. Majd anélkül, hogy akartam volna, elvittek Szerbiába, egy kis „kirándulásra”.
A háború alatt eszembe sem jutott, hogy meg lehet halni. Erős és szívós voltam, bírtam a napi 8-16 óra csákányozást. Rám is szóltak: ne siess, mert holnap meghalsz! A kidöntött óriásfák tövénél a Színházi Élet mellékletét olvastam, amit magammal vittem.
(…) 1945 februárjában érkeztem haza. Még világosban érkeztem a Baross utcába. Nem volt város … A Ráday utcában, otthon, mindent zárva találtam. Édesanyámat elvitték – akkor láttam utoljára, amikor elindultam. Hülye, gonosz, felelőtlen, buta kamaszgyerek voltam. Halálát, hiányát csak később, felnőtt fejjel fogtam fel. Karcsi, a barátom sem élte túl a háborút. Különös: én jobban emlékszem az első barátomra, mint az első barátnőmre. A barátság meghatározó élmény számomra. Végigkíséri az életem…
Kálmán GyörgyÉletemben a biztonságot a barátság adta. A barátság nem időigényes. Hullámhossz, ízlés, intenzitás kérdése. Úgy kell meghalni, hogy nem lehet egymást cserbenhagyni.
A háború előtt – után: fél év alatt váltam felnőtté.
Amikor a „magánszektor” megszűnt, eszembe sem jutott gyárba menni. Alibi-munkakeresés következett. A színházak kinyitottak. Elhatároztam, hogy tanulni fogok valamit. Mit? Addigra már a legtöbb egyetem megtelt, a Színiakadémiára még lehetett jelentkezni. Így történt, hogy nem mérnök vagy tanár lettem, hanem színész. Nem születtem színésznek, nem akartam színész lenni. De azzá formálódtam.
A Színművészeti Akadémiának a háború utáni első osztályába jártam. Föl sem merült bennem, hogy esetleg nem vesznek fel. Valóban hittem: ha elvégzem a főiskolát, olyan lehetek majd, mint a nagyok a Nemzetiben. Nagyszerű tanári kar foglalkozott velünk: az osztályfőnököm Gellért Endre, tanáraim Hont Ferenc, Sík Sándor, Galamb Sándor, Radványi Géza, Kárpáti Aurél, Abonyi Géza… (Én addig csak pengős regényeket olvastam.)
Mániákusan kezdtem ragaszkodni a pályámhoz, óriási szellemi fizikai erőfeszítéssel, hogy életképességemet bizonyítsam. 1950-ben diplomáztam, majd Pécsre szerződtem. Ez a színház akkoriban fénykorát élte. Szendrő József volt az első igazgatóm, mesterem, tanácsadóm, az „Etalon”. Ő Pécsett a budapesti Nemzeti Színházban is látható darabokat vitte színre. Ez a különleges, élethabzsoló színházi szakember és pedagógus klasszikus színházi morállal vezette társulatát. Lehetséges, hogy akadtak nála modernebb, izgalmasabb színházteremtők, de jobbak semmiképpen sem. Szendrő Jóska igazgatósága idején a színház volt a szerelmünk, szórakozásunk, mániánk.
Kitűnő szellemű együttest gyűjtött maga köré, itt semmi sem béklyózta a pályakezdőket. A színházi gátlástalanság korszakát éltem, nem zavart semmiféle stílustörekvés. Harmincéves koromban azt csináltam, amit kellett. Színházat.
1953-ban szerződtem a budapesti Nemzeti Színházhoz. Az elérhető rang, a mércék „teteje”: a Nemzeti tagjává válni, Az ország legjobb színészei egy színházban – ettől lett Nemzeti. Ezek a színészóriások – Rátkai Márton, Tímár József, Balázs Samu, Bajor Gizi, Bihari József, Makláry Zoltán – a rossz írók műveit ugyanolyan frenetikus sikerrel szólaltatták meg, mint Shakespeare-t. Hittek valamiben, s tehetségüket – a legmagasabb színvonalon – ennek szolgálatába állították.
(…) Megértettem, hogy a színészetem eszköz arra, hogy valakit vagy valamit – nálam jóval többet – szolgáljak. S ettől a felismeréstől kezdve eszerint éltem. Célom lett: legalább egy gondolatot vigyen haza az, aki lent ül: a közönség. Beleszólni a világ dolgába – így – gyönyörűség!”

Forrás: MÉL, terasz.hu, szinhaz.hu


  

Belépés
E-mail

Jelszó

Még nem vagy a felhasználónk? Regisztrálj, ingyenes!

Beállítások

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat


"20 éve nincs közöttünk Kálmán György" | Belépés/Regisztráció | 11 Megjegyzés | Vita keresése
Minden megjegyzés a szerzők tulajdona. A megjegyzések tartalmáért felelősséget nem vállalunk.

Névtelenül nem lehet hozzászólni, kérjük regisztrálj!

Re: 20 éve nincs közöttünk Kálmán György (Értékelés: 1)
Szerző: wwan [9178] Dátum: 2009. február 19. csütörtök, 19:49
(Felhasználó inf. | Üzenet küldése)
Nálam a két legnagyobb Kálmán György és Darvas Iván. Kálmán figurája, hangja, személyisége, aurája, egyénisége nekem maga a megismételhetetlen férfi.



Re: 20 éve nincs közöttünk Kálmán György (Értékelés: 1)
Szerző: Pontocso [10372] Dátum: 2009. február 19. csütörtök, 20:10
(Felhasználó inf. | Üzenet küldése)
Több filmben is nagyon megragadott, és sajnálom, hogy nem láthattam élőben. Az egyik az Esős vasárnap...nem főszerep...meg semmi különös, de mégis. A Történelmi magánügyek-ben Ruttkai Évával...és ami nekem a legemlékezetesebb eddig, talán azért, mert SZÍNESBEN láthattam: Gyertek el a névnapomra! Bírót alakít, aki vallomását rezzenéstelen arccal (csak azt látni) beszél (a hangja viszont hihetetlenül finoman utal mindenre), mintha pupilla nélkül nézne velünk szembe az az ember, aki a fiát "elárulta".... Köszönöm az idézetet tőle, még nem olvastam.



Re: 20 éve nincs közöttünk Kálmán György (Értékelés: 1)
Szerző: szekelyhidiferenc [8956] Dátum: 2009. február 20. péntek, 08:59
(Felhasználó inf. | Üzenet küldése)
Az 1960-as években nagy alakítása volt Arthur Miller darabjában. Várady Hédi volt a partnere. A Bűnbe esés után volt a dráma címe. Sok filmben szerepelt, kíváló versmondó volt. Sajnos betegsége miatt, évekig a csönd vette már akkor körül. Gobbi Hilda találó megjegyzése: hogy a színművészet tűnékeny művészet, és ezért is kell róla megemlékezni. Székelyhidi Ferenc



Re: 20 éve nincs közöttünk Kálmán György (Értékelés: 1)
Szerző: posalaki [7146] Dátum: 2009. február 20. péntek, 09:19
(Felhasználó inf. | Üzenet küldése)
Váratlan kiugrása a Tojás c. darabban volt. A Nemzeti evvel új hangot, különleges színpadi megoldást hozott. Ez a one-ma-show, melyben Kálmán úgy fürdött, annyi színt mutatott, hogy egy csapásra kedvenccé lett. Az '56 utáni kulturális nyitásnak köszönhette népszerűségét; a szocreálban csak negatív hős lett volna (mint ezután oly sokszor). Ebben a szerepkörben a fiatalon távozott nagyszerü Rozsos István volt elődje.



Re: 20 éve nincs közöttünk Kálmán György (Értékelés: 1)
Szerző: tamas70 [8349] Dátum: 2009. február 22. vasárnap, 13:22
(Felhasználó inf. | Üzenet küldése)
Kifejezetten jó érdekes irás. Tetszett. Még tovább lehetne kicsit folytatni. Utolsó éveiben nemkapott szerepeket? Miért? (A szinházi kávézós mondat erre utal). Én is kedveltem bá csak filmekben láttam. További jó cikk irást. Üdv Tamás



Re: 20 éve nincs közöttünk Kálmán György (Értékelés: 1)
Szerző: bullock [10121] Dátum: 2009. február 23. hétfő, 15:27
(Felhasználó inf. | Üzenet küldése)
Filmben talán csak egyben játszott főszerepet, a Felfelé a lejtőn címűben, Házy Erzsébet volt a partnere. Ebben énekli Psota Irén, hogy "Énmellettem elaludni nem lehet...!" Egyszer kértem levélben férfiszínésztől dedikált fényképet: Kálmán Györgytől. Küldött. Egyszer meg - színészinterjúkat készítettem akkoriban -valakit, már nem emlékszem, kit, kerestem a Nemzeti Színház társalgójában. Kálmán György vette fel a telefont, s nem azt mondta, hogy tessék, Nemzeti Színház, hanem azt, hogy: tessék, Kálmán György.. Ez egy kis humor volt részéről - de hát így végül is beszéltem is vele. S hát a Nemzetiben, amíg ott volt, ő volt a legjobb.


Támogatás    Impresszum    Médiaajánlat    Adatvédelem    Kapcsolat
A hozzászólások a szerzőik tulajdona, minden más tartalom: © 2002-2012. JMPoint.hu