Február18-án töltötte be hetvenedik évét az egyetlen Oscar-díjas nagyjátékfilmes rendezőnk. A hátunk mögött álló fél évszázadot úgy töltötte velünk, hogy a legmélyebb titkaink tanújává fogadtuk. Nélküle nincs se magyar mozi, se magyar XX. század.
Ha összegeznünk kellene, mi történt az utóbbi negyven-ötven esztendőben ezen ország embereinek a lelkében, elő kéne venni a házi Szabó-gyűjteményünket, és azt mondani: ez. Az eltelt időben senki sem nőtt fel úgy, hogy ne őrizne a szívében egy-két képet valamelyik filmjéből.
Az álmodozások korától indultunk, naivak voltunk, hívők, gyerekek, bizakodók – és a magunk módján: ártatlanok. Aztán eljutottunk a modern Rokonok cinikus kiábrándultságáig. Szokás előkaparni ilyenkor eleddig egyetlen Oscar-díjas opusunkat, a Mephistót. Például, amikor Klaus Maria Brandauer futkos fel s alá a reflektorok pásztázta hatalmas stadionban, az filmtörténeti jelentőségű jelenet. Ennél jobban, pontosabban nehéz megfogalmazni az ember és a hatalom viszonyát.
Nekem mégis az jut eszembe, amikor az 1970-es Szerelmesfilmben (istenem, még csak egyéves voltam) a gyerek Kata (Kelemen Edit) és a gyerek Jancsi (Szamosfalvy András) szánkózott nevetve. Furcsa, de gyerekkorom teleiről ez a siklás és nevetés jut eszembe, pedig hát nem is az enyém. Vagyis de. Éppen, hogy de. Szabó a miénk.
Pontosan ezért volt olyan fontos ama amerikai akadémiai aranyszobor 1982-ben, mert valahogy mi, magyarok kaptuk, a magyarok egésze, magunkért, ilyenek voltunk, ilyenek vagyunk. A romokból újraindulva, vakon híve az új erőben – hogy aztán ügynökként alázzanak meg és kényszerítsenek térdre –, csalódva előbb az apai idolban, majd csalódva saját tisztaságunkban.
Azt szeretem Szabóban többek között, hogy neki az arc olyan „Radnóti Miklós-féle” terület, tudják, „nekem térkép e táj”, elidőz rajta, sorsokat mesél. Ezek az arcok, ezek a tekintetek beszélik el a félszázadunkat, még akkor is, ha az nem volt túl irigylésre méltó, sőt. De mégiscsak a mi ébredésünk, a mi szánkózásunk, a mi apánk, a mi szerelmünk, a mi történelmünk van benne. A magán és a közösségi.
Szabó István február 18-án hetvenéves, együtt ünnepel a másik káeurópai 70. születésnapos filmessel, Jiri Menzellel a budapesti Örökmozgó moziban. Erre mondják, hogy velünk élő történelem.
Ismertebb Szabó-filmek:
Álmodozások kora (1964),
Apa – Egy hit naplója (1966),
Szerelmesfilm (1970),
Tűzoltó utca, 25. (1973),
Budapesti mesék (1976),
Bizalom (1979),
Mephisto (1981),
Redl ezredes I-II. (1985),
Hanussen (1988),
Találkozás Vénusszal (1991),
Édes Emma, drága Böbe (1992),
A napfény íze (1999),
Szembesítés (2001),
Csodálatos Júlia (2004),
Rokonok (2006)
Roman István (Figyelőnet) nyomán
