Popper Péter is elment + az utolsó levele
Dátum: 2010. április 16. péntek, 12:27
Rovat: JMPoint


A pszcihológus, pszichoterapeuta, író hosszú betegség után hunyt el. Élete utolsó pillanatáig dolgozott. Temetése 2010.  április 20-án, kedden délelőtt 11 órakor lesz a Kozma utcai Zsidó Temetőben.



ברוך דיין האמת 

Hetvenhat éves korában, hosszú betegség után Budapesten elhunyt Popper Péter. A Nol.hu-n megjelent gyászhír szerint a pszichológus, író állandó orvosi kezelésre szorult, de az utolsó pillanatig dolgozott.

Popper Péter 1933 november 19-én született Budapesten, felsőfokú tanulmányait az ELTÉ-n, és Moszkvában a Lenin Intézetben végezte. Filozófia-logika-pszichológia szakos középiskolai tanári oklevelével a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán helyezkedett el, majd a Fiatalkorúak Átmeneti Nevelőintézetének pszichológusa lett.

1963-tól a SOTE Gyermekklinikáján tudományos munkatárs, 1969-ben a pszichológia tudományok kandidátusává nyilvánították. 1980-tól kinevezték docensnek, 1984-ben pedig egyetemi tanárnak

1994-1996 között Horn Gyula miniszterelnök egyik személyes tanácsadója lett. 1997-től a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, illetve a MUOSZ újságíróiskolájában is tartott előadásokat.

Könyveivel, tévés szerepléseivel az egyik legismertebb magyar pszichológus lett, szakterülete voltak a beilleszkedési zavarok, a pszichoterápia, és a valláspszichológia. Popper Péter foglalkozott a szépirodalommal is, három színdarabját mutatták be a nyolcvanas években.

"Egyet tanácsolhatok: nem szabad az élményeket meg nem élni. Ha valaki jól élte végig az óvodáséveit, iskolásként nem akar újra óvodás lenni. Ha megélte mindazt, amit az élet kínál egy gyereknek, egy felnőttnek vagy egy idősebb embernek, akkor nem lesz baj. Ha pótlandókat görget maga előtt, akkor lesz a baj. Ki kell iktatni az érzést, hogy átmeneti korszakok vannak az életben. Nincsenek. Az az életem, amit élek, nincs átmeneti korszak, az időskor sem az" - nyilatkozta tavaly a Népszabadságnak Popper az öregségről, és a halálról.

index

Popper Péter utolsó levele

Barátaim, fiam, lányom, szerelmeim, munkatársaim, szétszórt rokonaim, akik még itt-ott megtalálhatók vagytok, Magyarországon és a világ legtöbb országában, egyre magányosabban és egyre öregebben. A történelem által széttaposott öt nagy család, a Popperek, a Mandelek, a Najovitsok, az Ádlerek és a Buriánok maradványai. S a periférián még a Spitzerek. Kik ezek az emberek? Főként magyar, német, cseh, erdélyi származásúak, akikből az első világháború idején a honvédség hősei, majd a fasizmus alatt a zsidóság halottai lettek.

Márai azt kérdezte: össze tudod-e rakni még a Margitszigetet? Én azt kérdezem: össze tudod-e még rakni a családot, engem? A nagypapákat, a nagymamákat, az unokatestvéreket, az orvosokat, a rabbikat, az Aréna úti meg az apostagi és az Ercsiben egykor működött zsinagógát? A péntek estéket, a hosszúnapot, a purimi és a hanukai játékokat.

S mert a közelmúltban történt valami velem, megkérdezem: vajon jól emlékszem-e Lucifer kérdésére Ádámhoz? Nos, vitéz uram! Nem borzogat egy kissé furcsán a torz képű halál hideg szele?

És én felelek: borzogat.

Nagypéntek éjszakáján túlságosan hirtelen és agresszíven ért az, amit Déry a végzet végső ebtámadásának nevez. Szívroham, gyomorvérzés, vesevérzés, általános ízületi gyulladás egyidejűleg. Intenzív osztály, dialízis és mindmáig tartó folyamatos beszélgetés a halállal. Várjuk meg, amíg néma csend lesz közöttünk.

De addig – kérem megértéseteket – igyekszem eltűnni az életetekből. Kol Nidré könyörgésének megfelelően minden esküt, fogadalmat, elkötelezettséget érvénytelennek, tévedésnek nyilvánítani.

Kérésemre Kati jól működő barikádot szervezett körém. Csak egy őrült nőnek sikerült telefonon áttörnie. Előadást akart. Mondom, intenzív osztályon fekszem. Mit csinál ott? – kérdezte. Haldoklom. Kis szünet. Majd: különben hogy van? Különben?

Különben jól vagyok.

Péter







A cikk tulajdonosa: Jewish Meeting Point - A zsidó közösségi portál
http://www.jmpoint.hu

A cikk webcíme:
http://www.jmpoint.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=401