(Ki zsidó?)
A japánban egyesek szerint az elveszett törzsek tagjai szétszéledtek a szélrózsa minden irányába. Közülük sokan a selyem úton haladva jutottak el Japán zárt világába, és alapították meg az ősi Japán birodalmát. Állítólag. De nem.
A feljegyzések szerint viszont az első nyugati zsidók, a Marks testvérek, 1861-ben (hét évvel Japán történelmi kapunyitása után) érkeztek Yokohamába, és kereskedéssel foglalkoztak. (Újabb tizenkét év kellett ahhoz, hogy egy amerikai tanár bevigye a baseballt, ami azóta a japánok kedvenc sportja, s a világszínvonalban másodikak az USA után.) Természetesen őket sokan követték, Lengyelországból, Angliából és az USA-ból. Építettek zsinagógát, zsidó iskolát és ebből az időből származik a zsidó temető is. Yokohama lett a japán zsidóság központja, és ma is az. A zsidó élet mai nyomai azonban leginkább a második világháborúban itt szolgált zsidó katonák nyomán épültek meg.
A nagyobb központokban voltak találhatók kis közösségek és zsinagógák is. Kobén, ahol Japán először nyitotta meg kapuit a Világ számára, ma 15 zsidó család él. Ide akkoriban Bagdadból, Irakból Aleppoból, Szíriából, Lengyel és Oroszországból érkeztek kereskedő zsidók. Az 1923-as yokohamai nagy földrengést követően az ottani zsidók egy része is ide menekült. Bár a 2. Világháborúban elpusztult két zsinagógája, ma egy ortodox templom szolgál, az. A második világháború során a közösség vezetője, a szíriai Rahmo Sassoon aranyleveleket festetett a zsinagóga falára, hogy kevésbé legyen feltűnő az utcán masírozó németek számára. Nem sokkal ezután Kobe rendőrkapitánya magához rendelte Rahmot, és mikor megtudta az álcázás okát, ígéretet tett a helyi zsidó közösség védelmére.
Egész Japánban védelmi helyzetet élveztek a zsidók, és ’40-’41-ben számos, a Soá elől menekülő embert is befogadtak. Ez a különleges politika abból a szent meggyőződésükből eredt, hogy a zsidók hatalmas befolyással bírnak a világgazdaságban, és főleg az ázsiai területeken szerették volna érvényesíteni várandóságaikat, Mandzsúria megszerzésével. De a magánembereknek köszönhetően is, mint Dr. Kotsuji Setsuzo, aki kölcsönt vett fel, hogy a zsidók életben maradását finanszírozhassa Kobén, sok ember menekülhetett meg nemcsak a náci, de a szovjet karmokból is.
Vagy ott van Sugihara Sempo és felesége, Yukiko. Sugihara litván konzul volt, aki élete kockáztatásával 1940-ben 6000 lengyel és litván zsidó számára állított ki útlevelet Vlagyivosztokon és Japánon át Curacaora, a karib-tengeri holland gyarmatra. Persze a gyarmaton nem fogadhatták be őket, de a lényeg az volt, hogy a japán döntés szerint Kobén vagy Hongkongban határozatlan ideig maradhattak. Köztük volt a lengyelországi Mir Yeshiva tanulóit és tanárjait, mely így az egyetlen egészében megmaradt zsidó iskola kelet-európából. Mire Amerika belépett a háborúba, a zsidók nagy része elhagyta Kobét, és főleg Sanghajban telepedett le.
Sempo tiszteletére 1985-ben Izraelben, az Igazak Útján fát ültettek.
Sanghaj már ez előtt is, népes, cca. 6000-es zsidó lakossággal büszkélkedhetett, de ez Sempo által megmentett, és más, a szovjetek elől menekülő zsidók számával a háború végéig együtt elérte a 18000-et. 1943-tól gettóban kellett élniük, de megkülönböztetetten jó dolguk volt, és a „Hongkong gettó” tízezrek életét mentette meg.
Kobét a háború során egy amerikai légicsapás teljesen elpusztította. A város lassan épült újjá. A zsidó közösség egy helyi raktárból alakította ki zsinagógáját. A mai közösségi központ 1970-ben, a Kitano körzetben épült fel, egy orosz ortodox templom, egy muszlim mecset és egy katolikus templom mellett. Még egy utolsó földrengés kergette el az itt maradt zsidók egy részét 1995-ben. A helyi apró közösség azonban aktív a mai napig.
Hirosima zsidó múltjáról ma nagyrészt csak a Holocaust Oktatási Központ és emlékmű tanúskodik.
Bár a századforduló legnagyobb zsidó központja Nagasakiban volt, az 1. Világháború előtt eltűnt ennek közössége is. A háború miatt elvándoroltak a zsidó kereskedők és iparosok, de megmaradt a temetője, a Sakamoto Gaijin Bochinál. Zsinagógája, mely 1894-ben épült japán első zsinagógájaként, az Umegasaki-machi, a második világháború alatt raktárként üzemelt, majd lebontották.
Nagasaki zsidó gyülekezetének leghíresebb tagja Joseph Trumpledor volt. Trumpledor a japán-orosz háborúban tüntette ki magát remek vezetői képességeivel. Port Arthur ostrománál 1902-ben elvesztette a karját. Ő vezette a Cion Öszvéres Osztagot, mely hősiesen áldozta fel magát Gallipoli védelme során. Később a cionista mozgalom élén Erec Israel álmáért küzdött. Oroszországból fiatalokat hozott a Szent Földre, és katonai alakulatai élén haláláig védte azt. Tel Chai arab ostromát addig állta, míg halálos sebet nem kapott. Oda is temették hős testét.
Okinaván megközelítőleg 200-300 zsidó katona szolgál az amerikai seregben, de természetesen ma a legtöbb japán zsidó Tokióban él, ahol a fő vallási irányzatuk a chabad. Bár ez úgy hangzik, mintha komoly számról lenne szó, a hetvenes évek óta ez megközelítőleg 1000 zsidót jelent, akik az amerikai hadsereg tagjai. Kétharmaduk az USA-ból, egyharmaduk Izraelből és a többiek Európából jöttek, s csak maréknyi japán betért van. A fővárosban kis odafigyeléssel fellelhetőek a kóser termékek, bár ezek a polcokon egyáltalán nem jellemzőek. Ha kóser főtételt szeretnénk, szinte biztos, hogy egy helyi kóser háztartással kell felvenni a kapcsolatot. A Beth David Synagogue és közösségi központ intéz minden vallásos élethez elengedhetetlen dolgot. A helyi zsidók a banki szférában vagy a médiában dolgoznak, vallásosság szempontjából nem aktívak. Elvétve van zsidó esküvé vagy bar/bat micva.
Egy helyen van iskolai kereten belüli zsidóság oktatás (Yudaya-Isuraeru Kenkyu), de a mai Japánban nem ismerik és nem is nagyon foglalkoznak a zsidósággal, két szervezet kivételével. Ezek a Makuya és az Izrael keresztény barátai nevű nem túl idős keresztény szekták. Az előbbinek cca. 60.000. utóbbinak megközelítőleg 100.000 tagja erős szálakkal kötődik a zsidó közösséghez és Izraelhez, ahová minden évben 70 fiút visznek kibucnyiknak.
Írta: Bednárik András
