Ütött az órája a pécsi zsidóknak :)
Dátum: 2007. szeptember 15. szombat, 22:31
Rovat: Zsidó témák


Pécsi zsinagóga órája
                                                                          Fotó: Kürti Mihály

Új év, új óra - Megszépült a Zsinagóga 

Teljesen befejeződött a pécsi Zsinagóga hetedik éve tartó külső rekonstrukciója. Az idei munkálatokat kiegészítette az is, hogy kicserélték az épület immáron húsz éve üzemképtelen óráját is. Az új szerkezetet a zsidó újévkor, hivatalosan 2007. szeptember 12-én adta át a hitközség.
Az óra különlegessége, hogy miközben a külső számlapon a fekete mutatók a pontos magyarországi időt mutatják, addig a belső feket számlap felett a sárga mutatók visszafele járnak, és a jeruzsálemi időt mutatják.
A különleges óraszerkezet elkészítése Gulácsi János mester munkáját dicséri.



Végre teljesen befejeződött a pécsi zsinagóga több éve tartó külső rekonstrukciója. A hozzávetőlegesen százmillió forintból, jelentős állami támogatás igénybevételével megvalósuló felújítás ebben az évben a Kossuth téri épület északi oldalának rendbetételével folytatódik.

Krausz István, a Pécsi Zsidó Hitközség vezetője a Pécsi Napilapnak elmondta, hogy a fináléjához érkezett az immáron hetedik éve tartó folytatólagos felújítás-sorozat. Mint mondta minden évben csak egy részét tudták renoválni, a XIX. század derekán Feszl Frigyes tervei alapján épített zsinagógának, és mindvégig az eredeti, múlt századi állapot helyreállítása volt a cél.

A pécsi zsinagóga rövid története

Pécsi zsinagóga
                                                                          Fotó: Kürti Mihály

A zsinagóga 1865 és 1869 között, romantikus stílusban épült. Terveit a korszak legkiválóbb építésze, Feszl Frigyes, valamint Gerster Károly és Kauser Lipót készítette. A főhomlokzat három részre tagozódik, a földszinten három lépcső vezet a bejáratig.

A középrész félköríves záródása a tetőgerinc fölé nyúlik, nagy felületének közepére órát helyeztek, körülötte félkörívben héber szöveggel: "Mert házam, az imádság házának neveztessék minden nép számára." A jelzett betűkből a zsidó naptár szerint kiolvasható az építés évszáma: 5628=1868.

Az épület belső terében két, egymás felett elhelyezkedő karzat van. Az ezer főt befogadó zsinagógában építették meg a pécsi Angster Orgonagyár első orgonáját.







A cikk tulajdonosa: Jewish Meeting Point - A zsidó közösségi portál
http://www.jmpoint.hu

A cikk webcíme:
http://www.jmpoint.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=155