Jáir Náve, tábornok, kipával a fején, volt jesiva növendék és az első izraeli vallásos vezérkari tiszt, aki most a vezérkari főnök helyettese lett. A Dob utcából indult el.
Csak kevesen tudják, hogy Náve tábornok, a pesti Singer Jenő rabbi unokája, aki a Tajrász Emesz nevü ortodox polgáriban volt hittantanár, vagyis "rebbe", az ottani és akkori zsargon szerint. A rosszcsont nebulók csak "Zingica" néven emlegették egymás között és senki nem gondolta volna, hogy egy szép napon egy izraeli kisváros – Givát Smuél – főrabbija lesz.
Most derült csak ki, hogy "Zingica" unokája, a jeruzsálemi Netiv Méir jesivában tanult, ahonnan több magas rangú vallásos tiszt került ki.
Náve tábornok, hosszú katonai karrierje során sok fontos feladatot töltött be, és most – kis híján – vezérkari főnök lett belőle, azonban kompromisszumos megoldásként végül csak a főnök helyettese lett.
Egyébként úgy hírlik, hogy az új vezérkari főnök, Benny Gantz, kinek kinevezéséről mostanában határoz az izraeli kormány – szintén magyar (erdélyi) származású.
(Naftali Kraus) - zsido.com