Szia Vendég! (5784 Ijjár 2)

Japán zsidók
2008. február 12. kedd, 12:35
Kategória: Zsidó témák
    

(Ki zsidó?)

A japánban egyesek szerint az elveszett törzsek tagjai szétszéledtek a szélrózsa minden irányába. Közülük sokan a selyem úton haladva jutottak el Japán zárt világába, és alapították meg az ősi Japán birodalmát. Állítólag. De nem.

 

 

 

 

 

 

A feljegyzések szerint viszont az első nyugati zsidók, a Marks testvérek, 1861-ben (hét évvel Japán történelmi kapunyitása után) érkeztek Yokohamába, és kereskedéssel foglalkoztak. (Újabb tizenkét év kellett ahhoz, hogy egy amerikai tanár bevigye a baseballt, ami azóta a japánok kedvenc sportja, s a világszínvonalban másodikak az USA után.) Természetesen őket sokan követték, Lengyelországból, Angliából és az USA-ból. Építettek zsinagógát, zsidó iskolát és ebből az időből származik a zsidó temető is. Yokohama lett a japán zsidóság központja, és ma is az.  A zsidó élet mai nyomai azonban leginkább a második világháborúban itt szolgált zsidó katonák nyomán épültek meg.



Ohel ShelomoA nagyobb központokban voltak találhatók kis közösségek és zsinagógák is. Kobén, ahol Japán először nyitotta meg kapuit a Világ számára, ma 15 zsidó család él. Ide akkoriban Bagdadból, Irakból Aleppoból, Szíriából, Lengyel és Oroszországból érkeztek kereskedő zsidók. Az 1923-as yokohamai nagy földrengést követően az ottani zsidók egy része is ide menekült. Bár a 2. Világháborúban elpusztult két zsinagógája, ma egy ortodox templom szolgál, az. A második világháború során a közösség vezetője, a szíriai Rahmo Sassoon aranyleveleket festetett a zsinagóga falára, hogy kevésbé legyen feltűnő az utcán masírozó németek számára. Nem sokkal ezután Kobe rendőrkapitánya magához rendelte Rahmot, és mikor megtudta az álcázás okát, ígéretet tett a helyi zsidó közösség védelmére.
Egész Japánban védelmi helyzetet élveztek a zsidók, és ’40-’41-ben számos, a Soá elől menekülő embert is befogadtak. Ez a különleges politika abból a szent meggyőződésükből eredt, hogy a zsidók hatalmas befolyással bírnak a világgazdaságban, és főleg az ázsiai területeken szerették volna érvényesíteni várandóságaikat, Mandzsúria megszerzésével. De a magánembereknek köszönhetően is, mint Dr. Kotsuji Setsuzo, aki kölcsönt vett fel, hogy a zsidók életben maradását finanszírozhassa Kobén, sok ember menekülhetett meg nemcsak a náci, de a szovjet karmokból is.

Zsidó menekültekVagy ott van Sugihara Sempo és felesége, Yukiko. Sugihara litván konzul volt, aki élete kockáztatásával 1940-ben 6000 lengyel és litván zsidó számára állított ki útlevelet Vlagyivosztokon és Japánon át Curacaora, a karib-tengeri holland gyarmatra. Persze a gyarmaton nem fogadhatták be őket, de a lényeg az volt, hogy a japán döntés szerint Kobén vagy Hongkongban határozatlan ideig maradhattak. Köztük volt a lengyelországi Mir Yeshiva tanulóit és tanárjait, mely így az egyetlen egészében megmaradt zsidó iskola kelet-európából. Mire Amerika belépett a háborúba, a zsidók nagy része elhagyta Kobét, és főleg Sanghajban telepedett le.

Sugihara SempoSempo tiszteletére 1985-ben Izraelben, az Igazak Útján fát ültettek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sanghaj már ez előtt is, népes, cca. 6000-es zsidó lakossággal büszkélkedhetett, de ez Sempo által megmentett, és más, a szovjetek elől menekülő zsidók számával a háború végéig együtt elérte a 18000-et. 1943-tól gettóban kellett élniük, de megkülönböztetetten jó dolguk volt, és a „Hongkong gettó” tízezrek életét mentette meg.

Kobét a háború során egy amerikai légicsapás teljesen elpusztította. A város lassan épült újjá. A zsidó közösség egy helyi raktárból alakította ki zsinagógáját. A mai közösségi központ 1970-ben, a Kitano körzetben épült fel, egy orosz ortodox templom, egy muszlim mecset és egy katolikus templom mellett. Még egy utolsó földrengés kergette el az itt maradt zsidók egy részét 1995-ben. A helyi apró közösség azonban aktív a mai napig.

  

Hirosima zsidó múltjáról ma nagyrészt csak a Holocaust Oktatási Központ és emlékmű tanúskodik.
Bár a századforduló legnagyobb zsidó központja Nagasakiban volt, az 1. Világháború előtt eltűnt ennek közössége is. A háború miatt elvándoroltak a zsidó kereskedők és iparosok, de megmaradt a temetője, a Sakamoto Gaijin Bochinál. Zsinagógája, mely 1894-ben épült japán első zsinagógájaként, az Umegasaki-machi, a második világháború alatt raktárként üzemelt, majd lebontották. 

Nagasaki zsidó gyülekezetének leghíresebb tagja Joseph Trumpledor volt. Trumpledor a japán-orosz háborúban tüntette ki magát remek vezetői képességeivel. Port Arthur ostrománál 1902-ben elvesztette a karját. Ő vezette a Cion Öszvéres Osztagot, mely hősiesen áldozta fel magát Gallipoli védelme során. Később a cionista mozgalom élén Erec Israel álmáért küzdött. Oroszországból fiatalokat hozott a Szent Földre, és katonai alakulatai élén haláláig védte azt. Tel Chai arab ostromát addig állta, míg halálos sebet nem kapott. Oda is temették hős testét.

  Joseph Trumpledor
 
Okinaván megközelítőleg 200-300 zsidó katona szolgál az amerikai seregben, de természetesen ma a legtöbb japán zsidó Tokióban él, ahol a fő vallási irányzatuk a chabad. Bár ez úgy hangzik, mintha komoly számról lenne szó, a hetvenes évek óta ez megközelítőleg 1000 zsidót jelent, akik az amerikai hadsereg tagjai. Kétharmaduk az USA-ból, egyharmaduk Izraelből és a többiek Európából jöttek, s csak maréknyi japán betért van.  A fővárosban kis odafigyeléssel fellelhetőek a kóser termékek, bár ezek a polcokon egyáltalán nem jellemzőek. Ha kóser főtételt szeretnénk, szinte biztos, hogy egy helyi kóser háztartással kell felvenni a kapcsolatot. A Beth David Synagogue és közösségi központ intéz minden vallásos élethez elengedhetetlen dolgot. A helyi zsidók a banki szférában vagy a médiában dolgoznak, vallásosság szempontjából nem aktívak. Elvétve van zsidó esküvé vagy bar/bat micva.

Jewish Community Center Synagogue Tokyo 

 

 

Egy helyen van iskolai kereten belüli zsidóság oktatás (Yudaya-Isuraeru Kenkyu), de a mai Japánban nem ismerik és nem is nagyon foglalkoznak a zsidósággal, két szervezet kivételével. Ezek a Makuya és az Izrael keresztény barátai nevű nem túl idős keresztény szekták. Az előbbinek cca. 60.000. utóbbinak megközelítőleg 100.000 tagja erős szálakkal kötődik a zsidó közösséghez és Izraelhez, ahová minden évben 70 fiút visznek kibucnyiknak.

 

Írta: Bednárik András


  

Belépés
E-mail

Jelszó

Még nem vagy a felhasználónk? Regisztrálj, ingyenes!

Beállítások

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat


"Japán zsidók" | Belépés/Regisztráció | 8 Megjegyzés | Vita keresése
Minden megjegyzés a szerzők tulajdona. A megjegyzések tartalmáért felelősséget nem vállalunk.

Névtelenül nem lehet hozzászólni, kérjük regisztrálj!

Re: Japán zsidók (Értékelés: 1)
Szerző: tamas70 [8349] Dátum: 2008. február 17. vasárnap, 23:23
(Felhasználó inf. | Üzenet küldése)
Két apró megjegyzést teszek. 1. Sanghaj speciális jogállású nemzetközi város volt az 1930-as években, ide kaptak vizumot Németországból és Ausztriából a nácik elől menekülő zsidók kb 10-15 ezren menekültek ide 1934-39 között. Erről több tudományos könyv is ír, és készült egy igen érdekes és hosszú dokumentum film néhány akkor még fiatal menekülttel, cime : exil Sanghaj és a film múzeumban kb 4-5 évvel ezelött láttam. 2. Trumpledor az orosz-japán háborúban sérült meg és tüntette ki magát, ez helyes, de ez 1904-05-ben volt és nem 1902-ben. Egyébként jó és érdekes az írás, érdemes mindenkinek elolvasni.



Re: Re: Japán zsidók (Értékelés: 1)
Szerző: mouss [2797] Dátum: 2008. február 18. hétfő, 07:23
(Felhasználó inf. | Üzenet küldése)
Köszönöm a kiegészítést és a javítást! Bevallom, nem Trumlpedorról szerettem volna írni (bár megérdemelne egy komolyabb munkát az Ő élete is), így nagyon nem is néztem sok forrást Róla. Természetesen javítjuk az évszámot! Viszont, ha van kedved, szívesen vennénk írásokat Tőled is, akár személyekről, akár hasonló témában, mint Japán, Törökország vagy Prága. Szeretjük a tagok aktivitását! :)


]


Re: Japán zsidók (Értékelés: 1)
Szerző: LeaEva [10221] Dátum: 2008. február 23. szombat, 19:59
(Felhasználó inf. | Üzenet küldése)
nagyon erdekes ez a JAPAN ZSIDOSAG. koszonom, keveset, sot szinte semmit nem tudtam Japan Testvereinkrol. lea



Re: Japán zsidók (Értékelés: 1)
Szerző: BankiTamas [7742] Dátum: 2008. március 07. péntek, 21:30
(Felhasználó inf. | Üzenet küldése)
Valamikor kb 5-6 éve volt egy kiállítás a Széchenyi Könyvtárban, ahol hallottam, láttam ezt a Litván mentési akciót. Az sem lehetette semmi, hogy az a mentett zsidó tömeg, az ellenséges Szovjet területeken a Transz-Szibériai Vasúton jutottak Vlagyivosztokba, majd onnan Japánba _.oO|Oo._ Valamint talán nem tudtátok, de a híres német színész/komikus Gotschalk is "sángháji" zsidó.



Re: Re: Japán zsidók (Értékelés: 1)
Szerző: mouss [2797] Dátum: 2008. március 11. kedd, 20:25
(Felhasználó inf. | Üzenet küldése)
Hát bizony. Embertpróbáló lehetett! Itthonról nehéz még belegondolni is. A minap láttam egy expeíciót a vasút vonalán ma.. hihetetlen állapotok. Elmondhatatlan.


]


Re: Japán zsidók (Értékelés: 1)
Szerző: buchlertomi [7300] Dátum: 2008. március 16. vasárnap, 21:15
(Felhasználó inf. | Üzenet küldése)
Én 3 éve voltam Tokióban, ahol a rabbi meghivott shabbati ebédre. Igazból én irtam neki egy ártalmatlan emailt hogy itt járok és zsidó vagyok és mi a helyzet, mire ő elképesztő lelkesedéssel rögtön meghivott. Azt hiszem sok dolga nem lehet. Akkor már pár hete japánban voltam és éjszakánként 2-3 óránál nem tudtam többet aludni aminek az lett a következménye hogy elég magas lázam lett és nem tudtam enni... Ennek megfelelően a zsinagógába tett látogatásomból elég szürreális emlékeim maradtak. A rabbi eredetileg belga származású volt de évekig élet izraelben, járt budapesten is, teljesen képben volt az orzse/rabbiképző létezésével és nagyon érdeklődő volt. Volt ebédnél pár izraeli és pár igazi japán betért akik közösen énekeltek szombati dalokat. Mikor kiment a szombat vettem egy haggadát japánul. A zsinagóga amiben voltam látható a blogomon: http://photos1.blogger.com/blogger/3117/2108/1600/DSC00962.jpg T.



Re: Japán zsidók (Értékelés: 1)
Szerző: mouss [2797] Dátum: 2008. március 22. szombat, 19:42
(Felhasználó inf. | Üzenet küldése)
Köszi mindenkinek a hozzászólásokat!! Ha van kedvetek, szívesen hallanánk Tőletek is beszámolókat helyekről, miket ismertek! Ha van kedvetek írni, nyugodtan tegyétek ezt az info@jmpoint.hu vagy a zsidonegyed@jmpoint.hu címekre!



Re: Japán zsidók (Értékelés: 1)
Szerző: Pozsi [8452] Dátum: 2008. április 03. csütörtök, 09:07
(Felhasználó inf. | Üzenet küldése)
Tetszik a cikk témája és alapossága. Gratulálok! Egy kérdées merült fel bennem: "nem túl idős keresztény szekták" - Miért szekták, miért nem keresztény egyházak?


Támogatás    Impresszum    Médiaajánlat    Adatvédelem    Kapcsolat
A hozzászólások a szerzőik tulajdona, minden más tartalom: © 2002-2023. JMPoint.hu