Szia Vendég! (5784 Niszán 10)

Utazik a kultúra - Három éves a Tevan interaktív vándorkiállítás
2012. március 12. hétfő, 14:01
Kategória: Kultúra
    

Tevan Adolf nyomdász egy évszázaddal ezelőtt, 1903-ban Békéscsabán alapította meg a Tevan Nyomdát, amelyet fia, Tevan Andor emelt nemzetközi rangra. Az 1910-es évektől kezdve a Tevan könyvek az ország első számú bibliofil kiadványai között szerepeltek, s mára a magyar kulturális örökség részét képezik. A Tevan Nyomdát 1949-ben a Népköztársaság kormánya államosította, Tevan Andort eltávolították, bizonyára ő maga sem hitte volna, hogy egyszer még fejet hajtanak munkássága előtt.



Azonban a Tevan család leszármazottja, Tevan Ildikó alapítványt hozott létre a Tevanok szellemi örökségének megismertetésére, megőrzésére, gondozására, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásának segítségével 2008 telén a XVI. kerületi Erzsébetligeti Színház Kiállítótermében megnyitotta a Tevan Interaktív Vándorkiállítást. A XXI. századi múzeuminformatikai berendezésekkel felszerelt kiállítás sikerét jelzi: a megnyitó után néhány héten belül minden szabad idősávjára jelentkeztek múzeumok, galériák. A Békés megyei gyökerek miatt a kiállítás Mezőberényben, majd Békéscsabán mutatkozott be elején, ezt követte a nagybemutató a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban a 79. Ünnepi Könyvhét alkalmából, majd az Országos Széchényi Könyvtárban. A 2009-2010. év során a kiállítás bejárta lényegében az egész ország területét, bemutatkozott többek között a Váci Értéktárban, az egri Főegyházmegyei Könyvtárban, a Pécsi Várostörténeti Múzeumban, a kecskeméti Katona József Megyei Könyvtárban, a Győri Városi Könyvtárban.
A kiállítás elsődleges céljaként tűzte ki, hogy a Tevan családot, a nyomdát és annak sokrétű képző- és iparművészeti tevékenységét bemutassa. A kiállítás értékét képezi annak interaktív jellege, mint az érintőképernyős információs pultok, hangpontok, melyekben a kiállítás teljes tartalma multimédiás oktató anyag formájában tekinthető meg, illetve a régi könyvek digitalizált formában lapozhatók. A kiállításhoz múzeumpedagógiai foglalkoztató sarok is tartozik, ahol különböző életkorú gyerekek részére múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartanak, csoportosan és egyénileg egyaránt. A kiállítás tablóit kiegészítik az eredetiben megtekinthető családi fényképek, és dokumentumok, és a legjelentősebb értéket képezik a Tevan könyvek közel évszázados példányai, valamint a Tevan-művészek alkotásai, többek között Tevan Margit ötvöstárgyai, Engel-Tevan István grafikái.

„Bíztam abban, hogy kíváncsiak lesznek a Tevan család kulturális örökségére az emberek, de nem hittem volna hogy még három év után is újabb helyszíneken mutatkozhatunk be.” – mondta Tevan Ildikó, a kiállítás megálmodója. A Tevan Interaktív Kiállítás április 1-től 20-ig a Szegedi zsinagógában lesz látható. A következő helyszínekről, a folyamatosan megjelenő Tevan facsimile kötetekről, illetve a Tevan Alapítvány aktuális tevékenységéről bővebben a www.tevan-alapitvany.hu oldalon tájékozódhatnak.

Balogh István


  

Belépés
E-mail

Jelszó

Még nem vagy a felhasználónk? Regisztrálj, ingyenes!

Beállítások

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat


"Utazik a kultúra - Három éves a Tevan interaktív vándorkiállítás" | Belépés/Regisztráció | 1 megjegyzés | Vita keresése
Minden megjegyzés a szerzők tulajdona. A megjegyzések tartalmáért felelősséget nem vállalunk.

Névtelenül nem lehet hozzászólni, kérjük regisztrálj!

Re: Utazik a kultúra - Három éves a Tevan interaktív vándorkiállítás (Értékelés: 1)
Szerző: roth [6623] Dátum: 2012. március 20. kedd, 15:47
(Felhasználó inf. | Üzenet küldése)
Azt gondolom,hogy művelődéskultúra szempontjából nagyon fontos kiállítás. Régebben sikerült Nekem is egy Tevan Margit emlékkiállítást rendezni,- akkor még fia Engel -Tevan Istvan is élt így kettőjükről szólt minden. Rengetegen jöttek el ,és óriási volt az érdeklődés,hisz Tevan Margit ,Magyarország első női igazán jóhírű és tehetség ötvösművésze volt ,fia István rengeteg grafikát és könyvillusztrációt tudhat magáénak.


Támogatás    Impresszum    Médiaajánlat    Adatvédelem    Kapcsolat
A hozzászólások a szerzőik tulajdona, minden más tartalom: © 2002-2023. JMPoint.hu