Szia Vendég! (5784 Niszán 10)

Különleges pékáru üzlet nyílt Budapesten
2011. szeptember 12. hétfő, 09:22
Kategória: Zsidó konyha
    

Az első magyarországi Bak(r)man önkiszolgáló pékáruüzlet és kávézó megnyitásával egy három éves álom valósult meg. Az üzlet egyik különlegessége, hogy a kóser pékáruk nagy választéka mellet kóser szendvicseket is lehet vásárolni.



Az ötlet illetve a kiszolgálás módja, egyszerűsége és praktikuma néhány éve egy nyugat-európai utazás alkalmával született meg. A felismerést aztán hosszú elemzések, tárgyalások követték. A Backshop Kft., mint szakmai befektető mindenképpen olyan újat szeretett volna létrehozni, ami merőben mást nyújt, mint a manapság minden sarkon nyíló pékáru boltok bármelyike. Ez pedig: pékség és vendéglátás egy térben, nagy választékkal, megspékelve az önkiszolgálás varázsával. Ez még Nyugat-Európában is újdonságnak számít.

A Károly körúti Bak®man Magyarországon elsőként kínálja ebben a szegmensben az önkiszolgálás lehetőségét.



Az üzlet jellegéből adódóan a megszokott pékáru boltok választékánál lényegesen nagyobb kínálatot biztosító üzletet találhatnak a vásárlók a Károly körúton, ahol mindenki kedvére válogathat. A Bak®man-ben mindig minden frissen készül, éppen ezért a vásárlók a nap, valamint a hét minden szakában friss és különleges pékárut (pl. muffin, donuts, francia és olasz croissant), hagyományos kovászolt kenyeret, salátákat, helyben készült szendvicseket, kávét, kávé-különlegességeket, frissen facsart narancslevet (önkiszolgálással)  fogyaszthatnak helyben, illetve vihetnek el magukkal.

A Bak®man nagy hangsúlyt fektet az egészséges táplálkozást biztosító termékek széles választékára, éppen ezért a polcokon BIO termékek, különböző rozsos, kovásszal, magvakkal dúsított zsömlék, kenyerek (pl. svájci Paillasse, bajor sör kenyér, olasz ciabatta, francia bagett) várják nem csak a reggelizni vágyókat. A közeljövőben csökkentett szénhidráttartalmú termékekkel bővül a termékkör.

Már a nyitás pillanatától indul az a törzsvásárlói kártyaprogram, amivel a hűséges vendégek nagy kedvezményeket érhetnek el vásárlásaik során.

A Bak®man az ősz közepétől egy újabb különleges szolgáltatással lepi meg a főváros lakosságát: elsőként szállít házhoz reggelit!


Az ünnepélyes megnyitó

noitema.hu


  

Belépés
E-mail

Jelszó

Még nem vagy a felhasználónk? Regisztrálj, ingyenes!

Beállítások

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat


"Különleges pékáru üzlet nyílt Budapesten" | Belépés/Regisztráció | 5 Megjegyzés | Vita keresése
Minden megjegyzés a szerzők tulajdona. A megjegyzések tartalmáért felelősséget nem vállalunk.

Névtelenül nem lehet hozzászólni, kérjük regisztrálj!

Re: Különleges pékáru üzlet nyílt Budapesten (Értékelés: 1)
Szerző: Kavafisz [7188] Dátum: 2011. szeptember 12. hétfő, 09:37
(Felhasználó inf. | Üzenet küldése)
Egy lényeges információ hiányzik a cikkből. Ki adja a hechsert?



Re: Különleges pékáru üzlet nyílt Budapesten (Értékelés: 1)
Szerző: MrChef [7428] Dátum: 2011. szeptember 14. szerda, 11:44
(Felhasználó inf. | Üzenet küldése)
rettentő drága...



Re: Különleges pékáru üzlet nyílt Budapesten (Értékelés: 1)
Szerző: Gabor [10943] Dátum: 2011. november 19. szombat, 19:08
(Felhasználó inf. | Üzenet küldése)
Nem ártana a sok információ mellett a nyitvatartást is megemlíteni.



Re: Különleges pékáru üzlet nyílt Budapesten (Értékelés: 1)
Szerző: YAELGARTEN [14332] Dátum: 2011. december 19. hétfő, 06:13
(Felhasználó inf. | Üzenet küldése)
ez szuper!!!!!!!!!!!!!!! chag szamneach


Támogatás    Impresszum    Médiaajánlat    Adatvédelem    Kapcsolat
A hozzászólások a szerzőik tulajdona, minden más tartalom: © 2002-2023. JMPoint.hu