A világ legidősebb sakk-nagymesterét, Lilienthal Andort ünnepelték pénteken a Nemzeti Sporthivatalban.
A magyar és az orosz sakkozás kiválóságának a 95. születésnapja alkalmából rendezett fogadáson az ünnepeltnek átadott tortán a kubai világbajnok José Raul Capablanca elleni győztes játszmájának egyik állását örökítették meg.
Lilienthal Andor 1911-ben született Moszkvában, szülei magyar zsidók, édesanyja énekesnő, apja pedig elektroműszerész, ismert autóversenyző volt. Kétéves korában Budapestre hozták, az Oroszországba való visszatérést megakadályozta az első világháború kitörése. Szabásznak képezték. Csak tizenötéves korában tanult meg sakkozni. Fiatalon európai kávéházakban való sakkozással kereste meg a kenyerét. Az 1930-as években Aljehinnel és Capablancával baráti viszonyba került.
A harmincas évek első felében Csehszlovákiában kétszer győzött, 1933-ban első helyezést ért el az újpesti nemzetközi versenyen. 1934-ben második-harmadik volt - Aljehinnel holtversenyben - Hastingsban. Egy év múlva legyőzte Capablancát, és meghívták a II. moszkvai nemzetközi bajnokságra.
Capablancával együtt egy moszkvai étterembejárt udvarolni. Ennek egyenes következményeként 1935-ben megnősült és Moszkvában telepedett le. Vak- és szimultán bemutatókat tartott nagy kedvvel.
1940-ben Lilienthal Moszkva bajnoka lett, ugyanabban az évben pedig szovjet bajnok is. 1936-ban a varsói sakkolimpián a magyar csapat tagja volt (nem veszített mérkőzést), 1941-ben a stockholmi sakkolimpián a magyar győzelmek hetven százalékát ő aratta, és a magyar válogatott ezüstérmes lett. 1976-ban végleg Magyarországra költözött.
Legmagasabb Élő-száma: 2385.
Forrás: Wikipédia