Napokon belül elérkezünk Lag Báomer ünnepéhez, ami a hosszú gyászidőszak után igazán pompás lehetőség lesz egy kis ünneplésre! Nyilazás, grillezés, éneklés, tábortűz vár vasárnap sok-sok helyszínen!
A Bar Kohbá felkeléshez kapcsolódik az emléknap. A Lág Báomer szó jelentése: az omerszámlálás 33. napja. A pészáhtól számított 33. nap, ami Ijár hónap 18-a.
Ez a nap különleges a pészáhtól sávuótig tartó a gyász időszakban, mert ezen a napon felfüggesztésre kerülnek a gyász szokások. Szabad borotválkozni, vigadni, és – ne adj’ Isten – temetéskor – az örömünnep miatt – nem mondunk gyászbeszédet sem.
Az emléknap eredetére több hagyomány is van. Mindegyik közül a legismertebb, hogy ezen a napon ideiglenesen megszűnt Rabbi Akiva tanítványait sújtó járvány. A Talmud szerint a járvány huszonnégyezer áldozatot követelt. Azonban a nap múltával újra szedte áldozatait.
Az egyes zsidó irányzatok eltérő harminchárom napot jelölnek meg a gyász idejének, mert a bölcsek különböző időpontokat állapítottak meg. A szefárd zsidók szerint ezen a napon végleg megszűnt a járvány, ezért ől ezt a 33 napot pészáh első napjától lág báomerig tartják. Az askenáz közösségek ijár hónap elsejétől sávuótig tartják a gyászt, azaz szerintük lág báómer napja (ijár 18) csak szünet volt a járványban. (Mindkét időszak 33 napos)
Ám az ünnepnek van egy másik vetülete is. Ómer 33. napja Rabbi Simon Bar Joháj (RASBI), a kabbala egyik alapművének, a Zohár szerzője halálának napja is. Simon bar Joháj rabbi volt a neves rabbi Akiba egyik legjelesebb tanítványa. Saját tanítása szerint a halála nem ad okot szomorúságra az ő esetében, hiszen a zsidó hagyomány szerint egy ilyen igaz ember, mint ő, a halálával Istenhez kerül.
Halálos ágyán arra utasította tanítványait, hogy örömünnep legyen halálának napja. Ezt a napot Hillulá di Bár Jóháj-nak (Bár Jócháj menyegzőjének) is nevezik, azaz a rabbi Istennel való nászának.
Hogyan ünnepeljük meg lág báomert?
Lág báómerkor az ómerszámlálás gyászos napjait a tánc és az ének váltja fel. A családok kirándulni mennek és jól érzik magukat. A tanulók tanáraikkal a mezőkre mennek különböző játékokat játszani.
A Lág báómer a modern Izraelben iskolaszünet, az egyetemek és kollégiumok ilyenkor diáknapot tartanak.
A gyerekek szüleikkel kis máglyákat raknak a városok nyílt területein és ezek fénye bevilágítja az egész országot. Lág Báómer éjszakája a nagy tábortüzek éjszakája. A legnagyobbat rabbi Simon Bár Joháj emlékére Meronban gyújtják. A tűzgyújtás fő oka, hogy a Zohár a Tóra rejtett bölcsességeiről szól, és mint mondják a „lámpás a micva – a Tóra pedig maga a fény”.
A naphoz egyéb különleges szokások is kapcsolódnak: A házasulási tilalom feloldása miatt házasságok százait kötik meg Izraelben lág báómerkor és ez ünnepi, vidám hangulatot kölcsönöz a napnak.
Szokás ezen a napon a 3 éves fiúkat elvinni RASBI nyughelyéhez, Meronba, hogy ott vágják le először a hajukat. A diaszpórában is nagy hagyomány és ünneppel teli esemény a 3 éves fiúk első hajvágása Lág Báómer-kor.
A gyerekek hagyományosan íjászatot játszanak. A nyíl a szivárványt jelképezi, hiszen héberül ugyanaz a szó mindkettő (keset) és a szivárvány pedig a békét jelképezi Isten és ember között. (A Tóra leírása alapján Noé bárkája és az özönvíz előtt nem volt szivárvány. A szivárványt Isten csak akkor teremtette meg, amikor megígérte, hogy többet nem pusztítja el a teremtményeit vízözön által. Ha Isten mégis úgy „érezné”, hogy a földet büntetnie kellene, akkor szivárványt küld, hogy megvédjen bennünket az Ő haragja ellen.)
Rabbi Simon Bár Joháj tettei úgy védték és védik a világot, mint a szivárvány. A tábortűz is jelképezi a világosságot, melyet RASBI hozott a világba tanításai által.
Ezen a napon rengeteg zarándok jön RASBI sírbarlangjához. A sír felett lévő két fehér tömböt gyertyákkal tűzdelik tele. A zarándokok égő gyertyával lépnek be és ráragasztják a tömbre. A sír fölé épült mauzóleum két oszlopára kendőt, selymet, szövetet aggatnak és leöntik olajjal. Az este egyik csúcspontja, hogy maga a cfáti rabbi gyújt meg két máglyát ezen este, amelyet körültáncolnak.
A talmudi és filozófiai tények mögött történeti szál is meghúzódik lág báómer emléknapja kapcsán. (mint minden zsidó ünnepnél vagy emléknapnál)
Rabbi Akiba és tanítványai részt vettek Bár Kohba szabadságharcában, amely le akarta rázni a római rabigát. 132-135-ig harcoltak Bár Kohba szabadcsapatai a római világbirodalom reguláris hadserege ellen.
Rabbi Akiba volt a felkelés szellemi vezetője és magának Bar Kohbának is ő adta a nevét, aminek a jelentése: a csillag fia. Rabbi Akiba bízott abban, hogy legyőzhető a római sereg. Eleinte a zsidó seregek segítségére volt a judeai sivatag barlang-láncolata. Ám a túlerő győzött.
Rabbi Akibát és kilenc társát kivégezték. Bár Kohba és harcosai elestek. A Holt-tenger parti barlangok feltárása során megtalálták Bár Kohba irattárát és számos harcosának csontvázát illetve használati tárgyait.
A másik ünnepelt rabbinak, Simon bár Joháj-nak is köze volt a Róma elleni lázításhoz, és ellenzéki kijelentéseiért halálra ítélték. Ő és fia tizenhárom esztendeig egy barlangban rejtőzött. Ennek emlékére vannak olyan közösségek, ahol szentjánoskenyeret esznek lág báomerkor, mert ebben a rejtőzködés első percében nőtt egy szentjánoskenyér fa a barlang bejáratánál, és élelmet adott a barlang szent lakóinak.
Még egy emléknap kapcsolódik lág báomerhez: 1572-ben szintén e napon távozott az élők sorából, Mose Iszerlesz, a híres krakkói rabbi, aki a zsidó vallás alapvető törvénykódexéhez, a Sulhán Áruh-hoz írt kiegészítést, melyben az európai, askenáz zsidóság szokásait, vallási gyakorlatát ismerteti kiegészítésként a Joszáf Káró rabbi által szerkesztett, szfárádi hagyományokat számba vevő, Sulhán Áruh-hoz.
Amikor Rousseau 300 esztendeje világgá kiáltja híres mondását, akkor a zsidó nép már 2 évezrede ünnepelte és megélte a tu beáv és lág báomer természetközeli ünnep-élményét. Ám a világ csak az elmúlt évszázadokban kezdi újból felfedezni ezt az értéket.
A zsidó nép eredendő ihletet merít a természetből.
Programajánlók vasárnapra:
Retro Lág Báomer a zsinagóga udvarán - itt megtalálhatod önmagad
2010. május 2.
15:00 - 20:00
Bét Sálom - XI. Károli G. tér 5. - www.zsinagoga.net
„Amikor a Szent, áldott legyen Ő, megteremtette az első embert, megmutatta neki az Éden minden fáját és azt mondta neki: Nézd meg, milyen szépek és hasznosak teremtményeim! Ezeket mind a te számodra alkottam, vigyázz hát rájuk és ne rombold le azokat, mert nincs, aki kijavítsa helyetted!”
***********
HA ÉPPEN ERRE JÁRSZ, AKKOR GYERE ÉS ÜNNEPELJ VELÜNK!
MIT ADHATUNK?
- VAN EGY KIS KERTÜNK, AHOL NYÁRSON SÜTÖGETÜNK.
- VANNAK KIS PADJAINK, AHOL SÖRT IHATUNK,
- VAN EGY KIS SZINPADUNK, AHOL POLNAUER FLÓRA ÉS A SKAJAH EGYÜTTES FOG ZENÉLNI JIDDIS, LADINÓ, HÉBER ÉS MAGYAR DALOKAT.
- VAN EGY KIS TÁBORTÜZÜNK, AMI KÖRÉ ÜLVE OLYAN DALOKAT ÉNEKLÜNK, AMIKEN FELNŐTTÜNK A 80-90-ES ÉVEKBEN...
- VANNAK SZIMPATIKUS EMBEREK, AKIK EGYÜTT VANNAK.
- VANNAK ISMERETLEN EMBEREK, AKIKKEL MÉG SOSE TALÁLKOZTÁL, TALÁN MOST...
- VAGYUNK MI ZSIDÓK, AKIK EMLÉKEZÜNK A TÖRTÉNELMÜNKRE ÉS HŐSEINKRE, ÉS BÜSZKÉK VAGYUNK RÁ!
GYERE EL KÖZÉNK! NÉZZED MEG, HOGY KIK VAGYUNK, MIT AKARUNK, HONNAN JÖTTÜNK, ÉS HOVÁ MEGYÜNK!
***
Most vasárnap (05.02.) a Kidma, Verő Tomi rabbi és körzetével közösen gyújtogatunk hatalmas örömtüzeket a Kiscelli Múzeum kertjében délután 6 és 10 között. Lesz bambi, nyilvános haj, szakáll és bajusz vágás, sütögetés és örömzene.
Aki játszik valamilyen hangszeren az hozza magával a zeneszerszámát, aki nem, az az öcsit, húgit, nagyit, kutyit, macskát.
Hús/zöldség/bambi hozzájárulás: 600 Ft. Aki tudja fizesse be szerda-csütörtök a Bálint-házban du. 2-8 között!
Ha van kedved besegíteni az ünnepi munkálatokban (főzés, pakolás, bevásárlás,tereprendezés),akkor jelentkezz: kidma.hungary@gmail.com-on
A részvétel az önkénteseknek ingyenes!
***
A Bethlen téri Zsinagóga nagy udvara
2010. május 2.
15:00 - 19:00
Remélhetőleg nagy buli lesz: Fourtissimo koncert, bográcsolás és nyársonsütés, tombola és karaoke, gyerekeknek játszótér és egyéb meglepetések! Várunk mindenkit sok szeretettel a Bethlen tér és a Dohány hagyományteremtő közös partiján!
***
Chabad
Fergeteges hangulat sok-sok fiatal, óriási tábortűz körül ének és tánc tűzön sütés BBQ. A zsidó misztika mesterének a Zohár könyve szerzőjének évfordulóján az ómer 33. napján.
2010. május 2.
Idő: 17:00 - 20:00
Helyszín: Rozmaring - 1036 Budapest, Árpád fejedelem útja 125.
Részvételi díj: 500 ft
Mindenkit szeretettel várunk!
További info: 268-0183
www.zsido.com
***
Tikva Hungary
Várunk mindenkit 2010. május 2-án (vasárnap) 12:00 órától a Tikva Lag Baomeri rendezvényére a Király utca 16-ban. A programban többek között:
'Chalake' - a hároméves kort betöltött fiúk tradicionális hajvágása, grill parti, vidám muzsika és tánc, és egyéb meglepetések várják a kicsiket és a nagyokat is!
Helyszín: Tikva Központ, VI.ker. Király u. 16. 3. emelet