Szia Vendég! (5770 Elul 28)

Díj a lelkiismeret hangjának, az írónak, a kritikusnak és az ortodoxia elnökének
Szerző: mouss Dátum: 2010. március 16. kedd, 13:47

Zsidó témák

Mazsihisz.hu: Március 15-ei nemzeti ünnepünk alkalmából kitüntetésben részesültek közül négy díjazottat választottunk ki, akikre a legbüszkébbek vagyunk, akik szívünkhöz a legközelebb állnak. Minden díjazottnak további eredményes munkát és jó egészséget kívánunk.



Aranytoll-díj Benedek István Gábornak

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) által alapított Aranytoll-díjban részesült a Magyar Sajtó Napja alkalmából a tótkomlósi születésű Benedek István Gábor, a magyar zsidó társadalmi, szellemi életet bemutató Remény című folyóirat alapító főszerkesztője.

A kollégái, barátai körében csak BIG-ként emlegetett Benedek István Gábor 19 évesen – 1956-ban – a Petőfi Népe c. kecskeméti lapnál kezdte az újságírást, majd Szolnokon, valamint a Kirakat című budapesti havilapnál folytatta. A Magyar Hírlapnak 1968-tól, megalapításától kezdve közel egy évtizeden át volt munkatársa és főmunkatársa. Ezt követően az Ország-Világ c. hetilap rovatvezetőjeként dolgozott. 1983 és ’89 között a Népszabadság gazdasági rovatának munkatársa, majd belpolitikai rovatának helyettes vezetője. 1979 és ’88 között az újságíró iskola gazdaságpolitikai szakán oktató. 1989-90-ben a Magyarország c. hetilap főszerkesztő-helyettese.

A rendszerváltás küszöbén alapító főszerkesztője a Tőzsde Kurír, majd a Bank és Tőzsde c. gazdasági-pénzügyi hetilapoknak. 1997-ben vonult nyugdíjba, de már a következő évben alapító főszerkesztője a magyar zsidó társadalmi, szellemi életet bemutató Remény c. folyóiratnak, amelyet kiváló szerzőkkel, gazdag, színes tartalommal mindmáig, immár 12 éve szerkeszt. Dolgozott televízióban és rádióban is, irodalmi munkássága figyelemre méltó. Mintegy húsz kötete jelent meg.

Széchenyi-díj Ungvári Tamásnak

A Magyar Köztársaság elnöke – a miniszterelnök előterjesztésére – nemzeti ünnepünk, március 15., az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja alkalmából a Széchenyi-díjat adományozta:sokoldalú irodalmi munkássága, életműve elismeréseként dr. Ungvári Tamásnak, József Attila-díjas írónak, kritikusnak, műfordítónak, az irodalomtudomány doktorának, az Országos Rabbikjépző-Zsidó Egyetem nyugalmazott egyetemi tanárnak.

A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal kitüntetés a „Lelkiismeret hangjának”

A nem Magyarországon élők és a külföldiek közül a legmagasabb rangú elismerést, a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal kitüntetést kapott. A Lelkiismeret Hangja Alapítvány alapítójaként és vezetőjeként a vallásszabadság, az emberi jogok, a felekezetek közötti tolerancia előmozdítása és támogatása érdekében végzett tevékenysége elismeréseként Arthur Schneier, a New York-i Park East Zsinagóga főrabbija.

Kossuth-díj Féner Tamásnak

A Magyar Köztársaság elnöke - a miniszterelnök előterjesztésére - nemzeti ünnepünk, március 15., az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja alkalmából a Kossuth-díjat adományozott, kiemelkedő fotográfusi, fotóriporteri tevékenységéért, valamint az új generáció képzésében, oktatásában és a szakmai közéletben végzett munkásságáért Féner Tamás Balázs Béla-díjas fotóművésznek, fotóriporternek, Kiváló Művésznek.

Az odaítélt elismerést az államfő Bajnai Gordon miniszterelnök és Katona Béla, az Országgyűlés elnöke társaságában nyújtotta át.

Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjének polgári tagozata kitüntetés Herczog Lászlónak

Herczog László a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség elnöke, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjének polgári tagozata kitüntetést vehette át.



Herczog László veszi át a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjének polgári tagozata kitüntetést Kiss Pétertől.

Mazsihisz.hu


 
Belépés
E-mail

Jelszó

Még nem vagy a felhasználónk? Regisztrálj, ingyenes!
Cikk értékelése
Átlagolt érték: 3
Szavazat: 2


Értékeld ezt a cikket:

Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz

Beállítások

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat

"Díj a lelkiismeret hangjának, az írónak, a kritikusnak és az ortodoxia elnökének" | Belépés/Regisztráció | 1 megjegyzés | Vita keresése
Minden megjegyzés a szerzők tulajdona. A megjegyzések tartalmáért felelősséget nem vállalunk.

Névtelenül nem lehet hozzászólni, kérjük regisztrálj!

Re: Díj a lelkiismeret hangjának, az írónak, a kritikusnak és az ortodoxia elnökének (Értékelés: 1)
Szerző: Sholem [5833] Dátum: 2010. március 19. péntek, 12:30
(Felhasználó inf. | Üzenet küldése)
Tisztelt szerző! Költői jellegű kérdéssel érdeklődöm, hogy az öt kitüntetett közül melyik az a négy akikre - ahogyan írja - a legbüszkébbek, és ki az az egy, akire kevésbé? A címből kimaradt Féner Tamás lenne a kakukktojás, aki az egyik legmagasabb elismerést vette át? Sholem


Támogatás    Impresszum    Médiaajánlat    Adatvédelem    Kapcsolat

Fő támogatóink:

American Joint Distribution Committee Office for Hungary - JDC Magyarországi Irodája
Szochnut - Jewish Agency for Israel
The Rothschild Foundation Europe



A hozzászólások a szerzőik tulajdona, minden más tartalom: © 2002-2010. JMPoint.hu