Ötven éve, 1955. november 12-én halt meg Budapesten Hajós Alfréd (eredeti nevén Guttmann Arnold) úszó, az első magyar olimpiai bajnok, a modern magyar építészet egyik úttörője.
1878. február 1-jén született Budapesten. Szegény családban nőtt fel, édesanyja egyedül nevelte öt testvérével együtt. A vékony dongájú fiú a Markó utcai főreálgimnáziumban már az első tornaórán felsült: nem tudott fölmászni a rúdon. A kudarc azonban nem elkedvetlenítette, inkább megacélozta. "Nem lesz mindig így" - határozta el s néhány hét múlva meglett a titkos edzések hatása: fölmászott a plafonig. Később a Műegyetemre járt, tanulmányai mellett tornázott, futott és úszott (a Magyar Úszó Egyesület tagjaként) - a kor ideálja a sokoldalú sportember volt. 1896-ban Athénban, az első újkori olimpián a 18 éves egyetemista két gyorsúszó számban, a 100 és 1200 méteren is elsőként ért célba: ezzel ő szerezte a magyar sport első olimpiai győzelmeit. A versenyeket április 11-én Pireuszban tartották, a tengeröböl 12 fokos, nyílt vizében. 100 méteren 13 versenyző indult, s 1:22.2 perces idővel Hajós ért elsőként célba. Nagyon fázott, de újból bezsírozta magát, s a sűrű program miatt az 500 méteres távot kihagyva 1200 méteren indult újra. Úgy nyert vagy hatvan méteres előnnyel, hogy körülötte sorra adták fel a riválisok a versenyt: egyszerűen kifagytak a vízből. A görögök hatalmas ünneplésben részesítették az úszósport első olimpiai bajnokát, a király a fogadáson megkérdezte tőle: "Hol tanult meg ilyen jól úszni?" Mire ő mi mást válaszolhatott volna: "A vízben" - mondta nagy derültséget keltve. Győzelmeinek értékéből nem von le semmit az a tény, hogy a nagy úszókultúrával rendelkező angolok, németek, ausztrálok nem vettek részt az athéni olimpián. Akkoriban az olimpiának még nem volt akkora vonzereje, mint később, és az áprilisi hideg tengervíz sem volt mindenki számára csábító. Hajós Alfréd két alkalommal, 1895-ben és 1896-ban is megnyerte Bécsben a nem hivatalos úszó Európa-bajnokságot, majd 1897-ben, 19 éves korában befejezte hároméves úszópályafutását. Áttért a tornára, majd a labdarúgásra, a Millenáris-pályán 1897. május 9-én lejátszott első labdarúgó mérkőzésen a BTC csapatában szerepelt. Ott volt az együttes első nemzetközi mérkőzésén is, 1901-ben és 1902-ben pedig tagja volt a bajnokcsapatnak, valamint 1902-ben az első magyar labdarúgó válogatottnak (a mérleg: egy győzelem, egy döntetlen). 1904-ben visszavonult az aktív sportolástól, s építésztervezőként dolgozott 1899-ben szerzett építészmérnöki oklevelet a Műegyetemen). Előbb Alpár Ignác, majd Lechner Ödön irodájában volt alkalmazott mérnök, 1904-től Villányi Jánossal közösen önálló irodát tartott fenn. 1924-ben Lauber Dezsővel közösen készített stadionterve ezüstérmet nyert az olimpiai művészeti versenyeken Párizsban, úgy, hogy az aranyérmet nem ítélték oda. Alkotásai az eklektikától, illetve a szecessziótól a modern formák alkalmazásáig igen változatosak. Az általa tervezett margitszigeti fedett Sportuszodát (1930) - amely ma a nevét viseli - a vasbetonszerkezet lehetőségének merész kihasználása, korszerű tér- és homlokzatformák kialakítása jellemzi. Ő építette - többek között - az újpesti Megyeri úti sporttelepet, a debreceni Arany Bika Szállodát, a győri versenyuszodát. 1945 után a budapesti Vajdahunyadvár, a Tőzsdepalota és több más középület helyreállítási munkálatait vezette. 1955. november 12-én halt meg Budapesten. Életútja tökéletesen példázza hitvallását, mely a test és a szellem közti harmóniát állította középpontba. 2002-ben posztumusz Magyar Örökség-díjat kapott, nevét iskolák, utcák, emléktáblák, emlékművek őrzik.
Megjegyzés: Forrás: Origo.hu
