Szia Vendég! (5784 Niszán 12)

Egy elfelejtett zsidó közösség és egy malommá, községházává változott zsinagóga
2006. november 28. kedd, 03:45
Kategória: Zsidó témák
    

Gige községben 1920-22-ig zsinagóga állt a falu geometriai közepén, aztán elbontották és malom, községháza lett belőle. Teljesen elfelejtjük, vagy lehetőségeinkhez mérten visszahozzuk multunk egy alig ismert szeletét?


Sokáig nem sikerült megtudnom semmit a gigei zsidóságról,pedig szülőfalum településtörténetének fontos nem elfelejtendő része lehet, kell, hogy legyen. Most a napokban sikerült néhány információhoz jutnom a Zsidó lexikon és Kovács Tamás, Zsidóság somogy megyében 1686-1938, című dolgozatából, ami kiegészítette addigi tudásomat, amelyet jórészt édesapám elbeszéléséből, valamint saját tapasztalataimból merítettem. A legfontosabbakat most összefoglalom, azért is,hogy közkincsé válhasson , másrészt szeretnék egy képes ábrázoláshoz jutni a falu volt zsinagógájáról, ami biztosan fellelhető valahol, ha éppen rejtőzködik is! Ezt a község holapján szeretném elhelyezni a rövid történet mellett.

A rövid kronológia pedig az alábbi:
1778-ban már sachter volt a községben.
A szabadságharcban Fürst Lipót aki 1848 őszén vonult be a századosi rangig emelkedett. Később Nagybajomban telepedett le.
Gigében 1886-ig zsidó rabbinátusi kerületi központ volt, ezt követően ez Nagyatádra került, vélhetően ekkor csökkent a gigei zsidóság jelentősége, vitalitása.
A zsinagógát 1920-22 körül lebontották és községházát, valamint malmot építettek belőle, Barakonyi ( korábban Bohenszky) jegyző idejében. A zsinagóga a jelenlegi községháza helyén állt, udvarán, talán korábban a zsinagóga kubaturáján belül sirok rejtőznek. Az utolsó rabbit Bergernek hívták, akivel édesapám még találkozott kisiskolásként. A községben nagykiterjedésű zsidó temető is volt szép sirkövekkel, ezt főleg a 60-as években széthordták, talán a nyomai még fellelhetőek.

A mai állapot:


Szeretnék ide egy képet, a községházáról, hogy mindenki oda képzelhesse az elbontott épületet, a mi volt zsinagógánkat.

 
Fantáziakép a lehetséges korabeli állapotról (dr., Gazda Anikó pápai zsinagóga fotójának
felhasználásával készült).


Villamosmérnök vagyok, műkedvelő "helytörténész", már irtam néhány sort erről a történetről, az érdeklődő megtalálja honlapomon a "Szülőfalum Gige" cím alatt. Várom a közösség segítségét!

  

Belépés
E-mail

Jelszó

Még nem vagy a felhasználónk? Regisztrálj, ingyenes!

Beállítások

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat


"Egy elfelejtett zsidó közösség és egy malommá, községházává változott zsinagóga" | Belépés/Regisztráció | 10 Megjegyzés | Vita keresése
Minden megjegyzés a szerzők tulajdona. A megjegyzések tartalmáért felelősséget nem vállalunk.

Névtelenül nem lehet hozzászólni, kérjük regisztrálj!

Re: Egy elfelejtett zsidó közösség és egy malommá, községházává változott zsinagóga (Értékelés: 1)
Szerző: Fuli [8422] Dátum: 2006. november 29. szerda, 14:36
(Felhasználó inf. | Üzenet küldése)
Kedves Sasa! Valószínűleg személyes érzékenységem mondatja velem, de nem tartom helyénvalónak a fantáziaképhez épp a pápai zsinagógát felhasználni. Egyrészt azért, mert az én szeretett épületemet ne vagdossa ki senki semmilyen képről, annak ott a helye Pápán és a pápai képeken (ráadásul az önkormányzat ebek harmincadjára hagyja ma is az épületet). Másrészt pedig ilyen neoromán épület meglehetősen ritka zsinagóga építészetünkben, nem gondolom, hogy jellemzően tükrözné a korabeli állapotokat (ráadásul a képen a zsinagóga melletti házak is pápaiak....). Ugyanakkor tisztelem és nagyon nagyra tartom törekvésedet! Remélem sikerrel jár őszinte munkálkodásod! Üdvözlettel, Füli



Re: Egy elfelejtett zsidó közösség és egy malommá, községházává változott zsinagóga (Értékelés: 1)
Szerző: Sasa [8517] Dátum: 2006. december 10. vasárnap, 21:24
(Felhasználó inf. | Üzenet küldése)
Sajnos, a mai napig még senki sem jelezte, hogy segíteni tudna! Kérem aki tud segítsen! Köszönettel: STS



Re: Egy elfelejtett zsidó közösség és egy malommá, községházává változott zsinagóga (Értékelés: 1)
Szerző: Sasa [8517] Dátum: 2007. október 10. szerda, 12:48
(Felhasználó inf. | Üzenet küldése)
Segítsetek!!!!!!!!!!



Re: Egy elfelejtett zsidó közösség és egy malommá, községházává változott zsinagóga (Értékelés: 1)
Szerző: DANIEL [1258] Dátum: 2008. január 07. hétfő, 15:44
(Felhasználó inf. | Üzenet küldése)
Az 1848-49-es szabadságharc és forradalom 160. évfordulója alkalmából A Magyar Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság felkéri mindazok jelentkezését is, akiknek bármiféle kötődésük van, illetve rendelkeznek ezen eseményhez kapcsolódó dokumentummal. Várjuk továbbá aktivisták, önkéntesek jelentkezését, adományozók felajánlásait Jelentkezés: 06 70 562 82 44 email cím: szabadsagharcos@freemail.hu A Bizottság tagjai


Támogatás    Impresszum    Médiaajánlat    Adatvédelem    Kapcsolat
A hozzászólások a szerzőik tulajdona, minden más tartalom: © 2002-2023. JMPoint.hu