Szia Vendég! (5784 Niszán 12)

Magyar régész felfedezése Jeruzsálemben
2006. november 15. szerda, 21:09
Kategória: Tudomány
    

Jordánia engedélyt kapott az izraeli hatóságoktól arra, hogy Jeruzsálemben, a Templom-hegyen egy új, 45 méter magas minaretet építsenek az 1999-ben elhunyt Husszein király emlékére. A minaret, amelynek építését 2007 tavaszán kezdik meg, több mint hatszáz éve a legjelentősebb új építmény lesz az arabul Haram al-Sarifként emlegetett szent helyen. Izraeli régészek attól tartanak, hogy a nagyszabású munkálatok során újabb pótolhatatlan történelmi emlékek semmisülhetnek meg. Időközben a Haarec című izraeli napilap címoldalon számolt be egy magyar vonatkozású régészeti szenzációról, amely szintén a Templom-heggyel áll kapcsolatban.


A Haarec november 1-jén megjelent angol nyelvű kiadása szerint egy magyar régész, Grüll Tibor olyan kőtáblára bukkant a Templom-hegyen, amely az 1. századi zsidó ellenállás legendás fellegvárát, Maszadát elfoglaló római tábornoknak a nevét őrzi. A felfedezés jelentőségét nemcsak az adja, hogy a lelet megőrizte Flavius Silva nevét, hanem az is, hogy – mint arról az izraeli lap beszámol – először került elő bizonyíték arról, hogy a rómaiak Jeruzsálem elfoglalása és a zsidó Templom lerombolása után a Templom-hegyen diadalívet emeltek a császár tiszteletére. A tudósok eddig úgy gondolták, hogy Jeruzsálemet a rómaiak csak ötven évvel később kezdték el a maguk képére alakítani, amikor a város nevét is megváltoztatták Aelia Capitolinára.
A kőtábla felfedezője, a Hetekben is rendszeresen publikáló Grüll Tibor történész, a budapesti Szent Pál Akadémia tanszékvezető főiskolai tanára lapunknak elmondta, hogy 2002-ben az amerikai Albright Intézet kutatói ösztöndíjával dolgozott Jeruzsálemben. A Kelet-Jeruzsálemben működő Albright Intézet jó kapcsolatokat ápol nemcsak a nemzetközi és izraeli tudósokkal, hanem arab szakemberekkel is. Így történhetett, hogy a második palesztin intifáda miatt érvényben lévő zárlat ellenére Khader Szalameh, a Templom-hegyen működő Iszlám Múzeum igazgatója engedélyt adott arra, hogy Grüll a hegyen fekvő al-Aksza mecset melletti múzeumban kutathasson. Szalameh felhívta a magyar tudós figyelmét arra, hogy 1996 óta birtokukban van egy latin feliratot tartalmazó, hatalmas kődarab, amelyről csak annyit tudnak, hogy a hegyen folyó építési munkálatok során került elő.
A kilencvenes évek végén a területet felügyelő muszlim hatóság, a Wakf, egy tízezer ember befogadására alkalmas föld alatti mecsetet alakított ki a Salamon istállói néven ismert termekben. Az építkezés során több száz tonna földet szállítottak el válogatás nélkül, jóllehet az izraeli régészek kérték, hogy – ha már a helyszínen nem kutathatnak – legalább a kiszedett földkupacokat átvizsgálhassák, amelyekben értékes leletek rejtőzhetnek. Az izraeliek nem kapták meg az engedélyt, néhány leletet – köztük az Iszlám Múzeumban elhelyezett kőtáblát – a muszlim hatóságok mégis megőriztek.

„A templom-hegyi Iszlám Múzeum inkább hasonlít egy raktárra, mint egy modern tudományos intézményre, ennek ellenére az igazgató minden segítséget megadott ahhoz, hogy megvizsgálhassam a több száz kiló súlyú ókori kőtömböt, amely a múzeum sarkában hevert félrelökve, szőnyegekkel letakarva, Napóleon-kori ágyúk és keleti limlomok között – emlékszik vissza Grüll az első alkalomra, amikor a leletet meglátta. – Azonnal tudtam, hogy egy eddig publikálatlan történelmi emlékről van szó, és én lehetek az első kutató, aki megpróbálja megfejteni az ötsoros latin feliratot, ami a kövön szerepel. Mivel a közel másfél méter hosszú kőtáblának mind az eleje, mind a vége hiányzik, ezért nem volt egyszerű kitalálni az eredeti felirat jelentését, különösen, hogy még a megmaradt szöveget is megrongálták. Szerencsére a római hivatalos feliratok nagyon szigorú mintákat követtek, így amikor megtaláltam az »arcus« (ív) szót a táblán, mindjárt világos volt, hogy a felirat eredetileg egy diadalíven szerepelt. A következő kérdés az volt, hogy ki állította a diadalívet és kinek?”

A történész elmondta, hogy a megfejtést nehezítette, hogy a szövegből jól láthatóan kitöröltek egy nevet. „A római császárok a kegyvesztetté vált kormányzók, tábornokok neveit következetesen kitöröltették a hivatalos feliratokról, hasonlóan ahhoz, miként a 20. században Sztálin a letartóztatott bolsevik vezetőket kiretusáltatta a párt hivatalos fotóiról. A Templom-hegy lábánál azonban már a hetvenes évek végén találtak olyan római kori mérföldköveket, amelyeken a helytartó nevének kitörlése után fennmaradt, hogy azt a 10. légió parancsnoka állíttatta” – magyarázta a megfejtés lépéseit a történész. Ebből és más forrásokból egyértelművé vált, hogy a diadalívet Lucius Flavius Silva állította Vespasianus és Titus császárok tiszteletére. Silva három évvel Jeruzsálem lerombolása után érkezett Júdeába, hogy a 10. légió élén i. sz. 73-ban megostromolja és elfoglalja a Holt-tenger mellett fekvő Maszada erődjét, a zsidó ellenállás utolsó bástyáját. Ez a felfedezés azért is fontos az izraeliek számára, mert a maszadai harcosok hősies önfeláldozása a modern Izrael államának egyik alapító mítoszává vált. Kései elégtétel lehet most, hogy kiderült: az erődöt elfoglaló tábornok utóbb Rómába visszatérve maga is kegyvesztett lett, hiába állíttatott győzelmi emlékművet a lerombolt Templom helyén.
A Haarec a beszámolója végén megjegyzi, hogy mivel a kő és a felirat a Wakf kezében van, nem lehet arra számítani, hogy engedélyezik annak további helyszíni vizsgálatát. (A lap izraeli olvasói internetes hozzászólásaikban egyenesen attól tartanak, hogy a követ megsemmisíthetik, miután kiderült, hogy felfigyelt rá az izraeli és a nemzetközi közvélemény.) A muszlim hatóság ugyanis mindenfajta régészeti kutatást tilt a Templom-hegyen, ezért a tudósok csak a hajdani Szentély közelében kutathatnak. Ezek a feltárások – mint arról korábban a Hetek is beszámolt – az elmúlt években így is jelentős eredményeket hoztak, feltárták többek között Dávid király egykori palotáját és a Siloám tavához vezető lépcsősort. (Siloámtól a Templomig. Hetek, 2006. április 7.)


Forrás: http://hetilap.hetek.hu/index.php?cikk=62403

  

Belépés
E-mail

Jelszó

Még nem vagy a felhasználónk? Regisztrálj, ingyenes!

Beállítások

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat


"Magyar régész felfedezése Jeruzsálemben" | Belépés/Regisztráció | 0 Megjegyzés
Minden megjegyzés a szerzők tulajdona. A megjegyzések tartalmáért felelősséget nem vállalunk.

Névtelenül nem lehet hozzászólni, kérjük regisztrálj!
Támogatás    Impresszum    Médiaajánlat    Adatvédelem    Kapcsolat
A hozzászólások a szerzőik tulajdona, minden más tartalom: © 2002-2023. JMPoint.hu